Gyújtás: a Dacia részben újraindította a termelést a mioveni-i üzemben

A Dacia részben újraindította kedden a termelést a mioveni-i üzemben – jelentette be a gyárat működtető Renault Románia Csoport.

„A társadalmi partnerekkel egyetértésben, a munkavállalók védelmének és biztonságának tiszteletben tartása mellett, a hatályban lévő összes egészségügyi védelmi intézkedést betartva, fokozatosan újraindul a termelés a mioveni-i gyárba” – írta a cég közleményében.

A dokumentum szerint a cég „önkéntes alapon" indítja újra a tevékenységet: április 21-től csak néhány részlegen kezdték el a munkát, szűkített létszámban, illetve több váltásban. Korábban azt nyilatkozták, hogy május 4-től teljesen újraindul a tevékenység.

A Renault Románia március 17-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt leállítja a mioveni-i gyárat. Az intézkedés eredetileg április 5-ig lett volna érvényben, a hónap elején azonban meghosszabbították azt.

Az 1898-ban alapított Renault vállalat 134 országban van jelen, és 3,8 millió járművet adott el 2019-ben.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?