Felfüggeszti a legszegényebb országok adósságtörlesztését a G20

A G20, a húsz legnagyobb iparosodott ország pénzügyminisztereinek a tanácsa szerdán megállapodott a legszegényebb országok hiteltörlesztési kötelezettségének a felfüggesztéséről május elejétől az év végéig.

A halasztó döntés a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (International Development Association, IDA) összes tagjának, valamint az ENSZ által a legkevésbé fejlett kategóriába sorolt országoknak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a Világbankkal szemben fennálló tartozásának tőke- és kamattörlesztésére egyaránt vonatkozik – azzal a feltétellel, hogy a felszabadult összeget egészségügyi célokra fordítják.

Az év végén a G20 megvizsgálja a döntés hatálya meghosszabbításának a lehetőségét – írják a közleményben. A törlesztési moratórium lejártával az adósoknak három év áll majd rendelkezésére a tartozás visszafizetésére. A moratórium ideje alatt a kedvezményezettek nem vehetnek fel új hiteleket.

A G20-ak döntésükkel a koronavírus járvány miatt a 30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legmélyebb recesszió felé tartó globális gazdaságnak kívánnak támogatást nyújtani. „A Párizsi Klubbal egyeztetve egységes feltételrendszert dolgoztunk ki az adósságszolgálat felfüggesztésének összehangolt alkalmazásához” – fogalmaz a G20-ak közleménye.

12-14 milliárd dollárnyi törlesztési teher

A döntés mintegy 12-14 milliárd dollárnyi törlesztési terhet vesz le az érintett országok válláról – tájékoztatta a Reuters hírügynökséget egy, a megállapodás részleteit ismerő forrás. Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter és Mohammed al-Jadaan szaúdi pénzügyminiszter szerint a törlesztési enyhítéssel mintegy 20 milliárd dollárt tudnak majd az érintett országok átcsoportosítani egészségügyi rendszerük támogatására és a koronavírus-járvány elleni küzdelem finanszírozására.

A G20-ak a megállapodásról kiadott nyilatkozatban egyúttal felhívják a privát hitelező intézményeket is, hogy hasonló feltételekkel csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Az IMF főigazgatója, Kristalina Georgieva és David Malpass, a Világbank elnöke egyaránt nyilatkozatban méltatta a G20-ak döntését. Az IMF főigazgatója egyúttal jelezte, hogy az intézménynek 18 milliárd dollárnyi új forrás előteremtésére lesz „azonnali” szüksége a legszegényebb országok támogatásához.

Kapcsolódók

Kimaradt?