Meghiúsult a CFR Marfă privatizációja

Kudarcba fulladt a román teherszállító állami vasútvállalat, a CFR Marfă 51 százalékos többségi részvénycsomagjának eladása, miután egyetlen jelentkező sem teljesítette a feltételeket.

A közlekedési minisztérium szerdán közölte, hogy a privatizációra jelentkező két vállalat és egy konzorcium közül egyik sem teljesítette az állam által megkövetelt feltételeket. "A minisztérium által felállított privatizációs bizottság úgy döntött, hogy elutasítja a három potenciális beruházó ajánlatát, és a privatizációs folyamatot újrakezdi" - olvasható a Mediafax hírügynökség által idézett minisztériumi közleményben, amely nem pontosítja, hogy konkrétan melyik feltételről van szó.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta, hogy június 20-ig privatizálja a veszteségesen működő vállalatot.

A közvetlen tárgyalásos privatizációs eljárásra az amerikai Omnitrax, a román Grup Feroviar Roman (GFR), valamint a román Transferoviar Grup és az osztrák Donau-Finanz GmbH&Co befektetési alap társulásából létrejött konzorcium pályázott.

A kormány mintegy 180 millió euró kikiáltási árral bocsátotta áruba a vállalatot, amelynek adósságai egy részét eltörli. Korábban Victor Ponta miniszterelnök bízott benne, hogy sikerül magánosítani a CFR Marfát, bár az érdeklődés a vártnál alacsonyabb volt. Relu Fenechiu közlekedési miniszter szerint a pályázók száma több is lehetett volna, ha nem szabnak 180 millió eurós kikiáltási árat.

Korábban a szintén veszteségesen működő Ramnicu Valcea-i Oltchim vegyipari üzem privatizációja is sikertelen volt.

Románia június végéig kapott haladékot az IMF-től, hogy behozza az állami vállalatok privatizációja területén tapasztalt lemaradásait, amelyeknek teljesítését Bukarest vállalta az IMF szervezésében 2011 őszén megkötött, két éves elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?