Románia feltétel nélküli hitelmegállapodást szeretne az IMF-fel

Románia feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), hogy a koronavírus-járvány idején célirányzott intézkedéseket hozzon a gazdaság megsegítése érdekében - jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjúban.

A tárcavezető elmondta, a kormánynak szándékában áll felhasználni a Világbankkal kötött és folyamatban levő 500 millió euró értékű hitelmegállapodást is erre a célra. Cîțu leszögezte, ezeknek a megállapodásoknak nem lennének feltételeik, mint a szokványos hitelmegállapodásoknak, amelyek keretében a nemzetközi pénzintézetek strukturális reformokat is követelnek a hitelért cserében. Cîțu elmondta: a kormány legfőbb feladata, hogy az emberek idejében megkapják a béreiket, a nyugdíjaikat és a munkanélküli segélyeket. Cîțu közölte, hogy az idei államháztartási hiány több mint 6 százalék lesz a bruttó hazai termékhez mérten az eredetileg tervezett 3,6 százalékhoz képest.

Elemezzük az összes finanszírozási lehetőséget, azt tervezzük, hogy az Európai Bizottság által nyújtott valamennyi pénzalapot felhasználjuk, és amennyiben a nemzetközi piacokon is találunk ilyen lehetőségeket, ezeket is igénybe vesszük - mondta a pénzügyminiszter, aki hozzátette: először a helyi pénzpiacokhoz fordulnak, utána nemzetközi intézetekhez, majd a külföldi pénzpiacokhoz, ebben a sorrendben, ha szükségessé válik.

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy már félmillió munkaszerződést függesztettek fel Romániában a vállalatok a koronavírus-járvány miatt, és arra számítanak, hogy ezek száma megkétszereződik a következő időszakban, így körülbelül egymillió személy válik ideiglenesen munkanélkülivé.

Kapcsolódók

Kimaradt?