Nem kell olyan komoly gazdasági válságra számítani, mint 2008-ban?

Nem várható olyan szintű összeomlás, gazdasági válság, mint  2008-ban, köszönhetően annak, hogy bankrendszer Európa-szerte meglehetősen stabil - mondta Magas István közgazdász a Kossuth Rádiónak.

A stabil bankrendszernek lesz lehetősége pénzbeli segítséget nyújtani a rászorulóknak. Hozzátette, ez viszont nem azt jelenti, hogy nem lesznek súlyos gazdasági következményei a járványnak. 

A Corvinus Egyetem tanára elmondta: a járvány akkor érkezett, amikor az Európai Unió nyugati részén épp hogy megszabadultak a recessziótól, Közép-Európát ellenben egy még mindig növekedési időszakban érte a sokk. A legrosszabb helyzetben Olaszország van, hiszen nemcsak a koronavírus szempontjából a legfertőzöttebb ország, de gazdasága is sok nehézséggel küzd.

Az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, az IMF a napokban sorra jelentették be gazdaságélénkítő terveiket. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?