Így tehermentesítik a forgalmat Erdély és Bukarest között, a Prahova völgyében

Mintegy 18 millió eurós befektetéssel oldaná meg a szállításügyi minisztérium a DN1 jelzésű országút Kárpátokat átszelő szakaszának tehermentesítését. Egy olyan megyei utat korszerűsítenek, amelynek egy szakasza földút.

A Câmpinát a Brassó megyei Négyfaluval összekötő, 61 kilométeres megyei út korszerűsítésével tehermentesítené a forgalmat a szállításügyi miniszter az Erdélyt Bukaresttel összekötő DN1-es jelzésű országút Prahova-völgyi szakaszán. Lucian Bode szerint a munkálatok legtöbb két évig tartanának.

A miniszter szerda este a Digi24-nek elmondta, a szóban forgó megyei út Câmpina és Valea Doftanei közötti, 35 km-es szakasza aszfaltozott; Valea Doftaneitől Brassó megye határáig egy 14 km-es földút vezet, a megyehatártól Négyfaluig pedig egy 12 km-es kövezett út. A tárcavezető közölte, hogy a fejlesztési minisztérium biztosítani tudja a munkálatokhoz szükséges 18 millió eurót.

Lucian Bode szerint a befektetésre azért van szükség, mert a Comarnic-Brassó sztráda építése legkorábban két-három éven belül kezdődhet el, a munkálatok pedig további négy évig tartanának. A miniszter közölte, hogy az autópályát nem a magánszférával való együttműködéssel (ppp-szerződéssel) kívánják finanszírozni – ahogy a korábbi kormány eldöntötte –, hanem a költségvetésből, illetve uniós alapokból.

Mint korábban írtuk, Lucian Bode szállításügyi miniszter azért javasolt kedden több megoldást is a DN1-es tehermentesítésére a Prahova völgyében, mert a minap hét óra alatt tette meg a Bukarest és Brassó közötti távot gépkocsival. Javaslatai között szerepelt két erdei út terelőúttá alakítása is.

A Câmpinát a Brassó megyei Négyfaluval összekötő út korszerűsítésével kapcsolatos elképzelés nem új keletű, 2016-ban is felmerült, de végül semmi nem lett belőle. Akkor a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) a munkálatok költségét 45 millió euróra becsülte.

Kapcsolódók

Kimaradt?