A tavalyi első tizenegy hónapban csökkent az ipari termelés

A tavalyi év első tizenegy hónapjában a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos időszakához mérten - közölte szerdán az országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a zsugorodás 3,3 százalék volt.

Valamennyi nagy iparágban csökkenést jegyeztek, így a villamos-, hőenergia, gáz termelése és szolgáltatása 3,7 százalékkal esett vissza, a bányaipar teljesítménye 2,7 százalékkal romlott, míg a feldolgozóiparban a termelés 1,9 százalékkal mérséklődött. Tavaly novemberben az ipari termelés 5,6 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 7,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.     Októberhez mérten 0,2 százalékos zsugorodást mértek szezonális kiigazítással.

A statisztikai intézet közölte azt is, hogy az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 5 százalékkal nőtt a tavalyi év január-novemberi időszakában éves összevetésben, novemberben 1,2 százalékos éves bővülést jegyeztek fel. 2018-ban az ipari termelés 3,5 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest, 2017-ben 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?