Gazdasági növekedés: megelőzött Magyarország a harmadik negyedévben is

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai alapján Magyarország Lengyelország után a második legnagyobb negyedéves növekedést produkálta az Európai Unióban. Románia a tizedik helyre esett vissza.

A harmadik negyedévben a legnagyobb negyedéves GDP-növekedési ütemet (1,3 százalék) Lengyelország érte el a második negyedévi eredményhez képest, a második legnagyobbat pedig Magyarország 1,1 százalékkal. Észtország 1,0 százalékos negyedéves növekedéssel a harmadik lett a rangsorban. A negyedik helyen Bulgária, Horvátország és Szlovénia áll, mindhárom ország gazdasága 0,8 százalékkal nőtt. A sort Finnország, Litvánia, Cipris követi, majd ez után jön Románia 0,6 százalékos GDP-bővüléssel. A legalacsonyabb negyedéves növekedési ütemet Németország, Olaszország és Ausztria produkálta a harmadik negyedévben, 0,1 százalékosat.

A második negyedévivel megegyező 0,2 százalékos GDP-növekedést ért el a harmadik negyedévben az euróövezet, az EU növekedése 0,1 százalékponttal javult az előző negyedévhez viszonyítva. A harmadik negyedévben az euróövezet 19 tagállamában 0,2 százalékkal nőtt szezonális kiigazítással a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,3 százalékkal. A második negyedévben mindkét régióban 0,2 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés. Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban 1,4 százalékkal nőtt a GDP, azaz a második negyedévivel megegyező ütemben.

Csökkent a foglalkoztatás Romániában

A foglalkoztatás Észtországban és Lettországban nőtt a legnagyobb mértékben a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, 1,0 százalékkal. Szlovéniában 0,5 százalékkal, Belgiumban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás negyedéves bázison. A legnagyobb negyedéves csökkenést Litvániában regisztrálták a foglalkoztatásban a harmadik negyedévben, 1,2 százalékosat. Romániában 1,1 százalékkal, Finnországban 0,5 százalékkal, Görögországban 0,3 százalékkal csökkent a foglalkoztatás a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest.

A foglalkoztatás az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. A második negyedévben az euróövezetben 0,2 százalékos, az EU-ban 0,3 százalékos volt a foglalkoztatás negyedéves növekedése. Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben 0,9 százalékkal nőtt a foglalkoztatás a harmadik negyedévben, az EU-ban pedig 0,8 százalékkal. A második negyedévben az euróövezetben 1,2 százalék, az EU-ban 1,0 százalék volt a foglalkoztatás éves növekedése.

A harmadik negyedévben az EU-ban 241,5 millióan álltak munkaviszonyban, ebből 160,1 millióan az euróövezetben. Mindkét régióban ez foglalkoztatási rekord.

Kapcsolódók

Kimaradt?