Külön programmal segítik a Kárpát-medencei magyar borokat

Neves magyarországi borászati szakértők és mintegy negyven Kárpát-medencei borász részvételével zajlott szombaton a Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis program második konferenciája Nagyváradon.

A programot a Magyar Házak Nonprofit Kft. hirdette meg, azzal a céllal, hogy számba vegye a partiumi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, őrvidéki, bácskai és szlavóniai borvidékek borászatait és borászait. Hogy segítse szakmai fejlődésüket, elvégezze a színvonalas piaci megjelenéséhez szükséges fejlesztéseket, budapesti és badacsonyi bemutatóüzletek és egy online webáruház működtetésével megoldja a Kárpát-medencei borok értékesítését - olvasható a rendezvény sajtóközleményében. 

A délelőtti konferenciát Pálfi Noémi nagyváradi borszakértő, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének (EMBE) ügyvezető igazgatója, a Borbarátnők Egyesületének elnöke, több érmelléki fejlesztési projekt kezdeményezője nyitotta meg. Elmondta, hogy a helyi borászok jelentős erőfeszítéseket tettek és tesznek az őshonos szőlőfajták visszahonosításáért, a tájjellegű minőségi borok előállításáért. Kiváló példája ennek a bakator szőlő visszatelepítésének évek óta tartó projektje, amelybe a Bihar Megyei Tanács és a debreceni önkormányzat is részt vállalt. "Ezeket az erőfeszítéseket erősíti a Magyar Házak Kárpátok Bora programja, amely hozzájárulhat a helyi borászok szakmai fejlődéséhez, és piacra juttathatja a Kárpát-medencei borokat. A konferenciával egybekötött bornapok pedig nagyszerű alkalmat nyújtanak, hogy a külhoni borászok új piaci területekkel ismerkedjenek, és kárpát-medencei borászokkal találkozzanak" - olvasható.

Dr. Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához tartozó, állami tulajdonban álló szervezet, konkrét és átvitt értelemben magyar házakat hozott létre, azokban a magyarországi régióközpontokban, amelyek szomszédságában lévő határon túli területeken magyar közösségek élnek. Ezek a házak, egy komplex Kárpát-medencei regionális fejlesztési terv keretében, új eszközökkel és módszerekkel, új platformot kínálnak a külhoni magyar közösségek és szervezetek megerősítésre és lehetőségeinek bővítésére. Így Szegeden a Délvidék Ház, Debrecenben a Partium Ház, Kisvárdán a Kárpátalja Ház, Miskolcon a Felvidék Ház, Sopronban és Szombathelyen az Őrvidék Ház szolgálja a külhoni magyar közösségek megerősödését, valamint a magyar-magyar vagy a magyar- szerb, román, ukrán, osztrák, horvát együttműködést. 

A Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis programot ismertetve a Magyar Házak ügyvezetője kifejtette, hogy a projekt a történelmi borvidékek borászait segíti, hogy korszerű szakmai ismeretekre tegyenek szert, a versenypiaci követelményeknek megfelelő borokat állítsanak elő és értékesítsenek budapesti és badacsonyi bemutatóüzletekben, valamint egy online webáruházon keresztül. 
A program ez év júniusában Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban tartott első konferenciáján indult útjára. Nem véletlen, hogy a második találkozót a Partium fővárosában, Nagyváradon rendezik meg, hiszen ez történelmi a régió, jelentős borászati hagyományokkal, borkultúrával és fejlesztési programokkal rendelkezik. Ehhez kívánnak előadásaikkal hozzájárulni az asztalnál üllő neves borászati szakértők és olyan személyek, akik segíthetik ezeknek a céloknak a megvalósulását.

Dr. Konkoly Mihály borászati szakértő, bortanácsadó, a Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis program koordinátora vetített prezentáción mutatta be a magyarországi borpiac működését, a piac szereplőit. Kitért a nagykereskedők üzletfilozófiájára, a borválaszték összeállításának elveire. Az előadás nyomán a külhoni borászok megismerhették a magyarországi borpiaci környezetet, a piac működési feltételeit, amelyeket teljesíteniük kell ahhoz, hogy ezen a piacon értékesíthessék boraikat.

A nagy és kiskereskedelmi környezet bemutatása után Berényi Oszvald head somelier, borszakértő arról tartott előadást, miként van jelen a bor a vendéglátóipar ajánlataiban. Részletes aprólékossággal ismertette milyen szempontok alapján fogadják be az éttermek a borajánlatokat, milyen feltételeknek, elvárásoknak kell eleget tenniük, hogy felkerüljenek az itallapra.

A konferencia délelőtti előadás panelje Káprai Tamás webfejlesztő előadásával zárult, aki bemutatta a fejlesztés alatt álló Kárpátok Bora weboldalt, amely élesítés után a www.karpatokbora.hu webcímen lesz elérhető. A külhoni borászok megismerhették, miként kerülnek a nyilvánosság elé a borászatukról feltöltött információk az adtabázisba, és miként válnak az értékesítést segítő, hatékony marketing-kommunikációs üzentekké a Kárpát-medencei borpiacon.

Kapcsolódók

Kimaradt?