Az állam 500 millió eurós kölcsönt vett fel az egészségügyi helyzet javítására

A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében. A találkozó végén 500 millió euró értékű kölcsönmegállapodást írtak alá, amelynek célja, hogy javítsanak az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésén, különös tekintettel a kevésbé fejlett régiókra.

A kormány közleménye értelmében a program célja többek közt a háziorvosok által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint az egészségügyi kiadások hatékonyságának javítása.

A közlemény arról is tájékoztat, hogy az 500 millió eurós kölcsönszerződést Románia részéről Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, a Világbank részéről pedig Tatjana Proskuryakova, Románia és Magyarország országmenedzsere írta alá.

„Ez egy olyan program, amely a páciensek javát szolgálja a családi és közösségi orvoslás finanszírozása révén, többek között azáltal, hogy lehetőséget teremt a rendelők fejlett orvostechnikai eszközökkel való ellátására és az orvosi személyzet továbbképzésére” – mondta Dăncilă a közlemény szerint. Hozzátette: ennek segítségével a nehezebben megközelíthető térségek lakói is hozzáférhetnek majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a diagnózis korai megállapításához, a helyes kezeléshez, egyszóval a jobb egészségügyi ellátáshoz.

Tatiana Proskuryakova, a Világbank Romániáért és Magyarországért felelős országmenedzsere azt mondta: a romániai egészségügy terén elért eredmények dacára az Európai Unió szintjén még mindig Romániában a legmagasabb azoknak a haláleseteknek az aránya, amelyek megelőzhetők lettek volna megfelelő egészségügyi ellátással. Most itt a lehetőség a helyzet javítására, tette hozzá Proskuryakova. „Nagyra értékeljük a jelenlegi kormány erőfeszítéseit, valamint a kiegyensúlyozottabb és integráltabb egészségügyi rendszer biztosítása iránti elkötelezettségüket" – jelentette ki a Világbank tisztviselője.

A program célja, hogy javítsa a hátrányos helyzetű, biztosítással nem rendelkező személyek hozzáférését az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, segítse elő a kórházközpontú egészségügyi rendszer átalakítását egy hatékony, az elsődleges egészségügyi ellátást biztosító rendszerré és de minimis támogatást nyújtson a családorvosi rendelők számára.

A közlemény szerint a kölcsönt a Világbank igazgatótanácsának szeptember 17-én, Washingtonban tartott ülésén hagyták jóvá. A kölcsönről a Világbank és a román pénzügyminisztérium tárgyalt a 2019–2023 közötti időszakra szóló országos stratégiai partnerség keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?