Egy jó és egy rossz hírt közölt az erdélyi gazdákkal Winkler Gyula EP-képviselő

Kis mértékben, de növekedni fog a területalapú támogatás értéke a következő uniós költségvetési ciklusban, a vidékfejlesztési támogatásokra előirányzott összeg viszont csökkenhet, mondta Winkler Gyula szombaton, Aradon, ahol a XX. Magyar-Magyar Gazdatalálkozón és szakmai fórumon tartott előadást.

Az EP-képviselő az új Közös Agrárpolitika előírásairól, mezőgazdasági finanszírozásokról beszélve rámutatott, az I. pillérre, a területalapú támogatásokra Románia kerete 13,53 milliárd euró, amely 0,6 százalékkal több, mint a jelenlegi költségvetési ciklusban. Mint mondta, az már kevésbé jó hír, hogy közel egymilliárd euróval kevesebb a II. pillérre, a vidékfejlesztési támogatásokra előirányzott összeg, a jelenlegi 7,97 milliárd euró helyett 6,75 milliárd eurót kap Románia. „Még nincs végleges döntés, rendkívül feszült emiatt a hangulat az Európai Parlamentben, de a tagállamok vezetői között is, nyilván Románia számára elfogadhatatlan, hogy csökkenjen a vidékfejlesztések támogatása” – idézi az RMDSz közleménye Winkler Gyulát.Azzal is számolni kell, hogy késni fog az új Közös Agrárpolitika alkalmazása – hívta fel a figyelmet az RMDSZ EP-képviselője. „2021. január elsejére nem születnek meg azok a döntések, amelyek lehetővé tennék az új Közös Agrárpolitika bevezetését, ezt figyelembe kell venniük az itthoni gazdáknak, de az uniós és hazai politikai döntéshozóknak is. A legfontosabb célkitűzésünk az, hogy a területalapú támogatások kifizetése zavartalan legyen 2021-ben is, biztosítva a támogatások értékének növelését a már leszögezett menetrend szerint” – ismertette az elképzeléseket.

Romániában jelenleg átlagosan 195 euró a hektáronkénti átlagtámogatás, ez az összeg 215 euróra nő hektáronként. Az országban évente több mint 831 ezer gazdaság kap területalapú támogatást, 9,38 millió hektár termőterület után, tehát ezért is fontos a területalapú támogatások zavartalan kifizetésének biztosítása. „Ennek érdekében az Európai Parlamentben minden eszközt megragadunk, hogy nyomást gyakoroljunk az új Európai Bizottságra, hogy dolgozzon ki átmeneti tervet 2021-re, hogy a gazdák időben megkapják a területalapú támogatást” – tette hozzá.

Környezetvédelem és zöld technológiák

Az RMDSZ EP-képviselője előadásában kitért a KAP újdonságaira is, többek között a környezetvédelmi kérdésekre és a zöld technológiák bevezetésére. „Az új Közös Agrárpolitika kiemelten foglalkozik a környezetkímélő technológiák bevezetésével, a biogazdálkodások kialakításával. A fenntarthatóság követelményeinek bevezetését az RMDSZ is támogatja, viszont arra is oda kell figyelni, hogy egyszerű és elérhető legyen a kisgazdák számára is, ugyanakkor nekünk kiemelten fontos a bürokrácia csökkenése, egy átlátható, könnyen alkalmazható rendszer kidolgozása” – fejtette ki.

Beszélt arról, hogy az Európai Unióban generációváltás megy végbe a gazdatársadalomban, ez igaz a Kárpát-medencére és Erdélyre is. „A legnagyobb kihívás az, hogy a nemzedékváltás mellett szemléletváltás is történjen. Erdély és Székelyföld esetében közösségként azt a célt fogalmaztuk meg, hogy szülőföldön gyarapodni, ez pedig kéz a kézben jár a fenntartható fejlődést szorgalmazó elképzelésekkel” – mondta a képviselő.

Winkler Gyula a jelenlevő agrárminisztériumi államtitkárhoz fordulva, megköszönte a magyar kormánynak és a szaktárcának a Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Programra nyújtott támogatást, reményét fejezve ki, hogy hamarosan elindul a program kiterjesztése Erdély további részein, valamint a Bánságban és a Partiumban is. „A Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program alapjául szolgáló, két pilléres gazdasági fejlesztési elképzelést Európában több helyen sikeresen alkalmazzák, hogy csak egy példát említsek: Dél-Tirol térségében ugyancsak a mezőgazdaságra és a turizmusra építették fel a gazdaságfejlesztési stratégiákat, tehát érdemes ezen az úton továbbmenni” – nyomatékosított a képviselő.

A Magyar-Magyar Gazdatalálkozót huszadik alkalommal szervezték meg a harmincadik AGROMALIM 2019 – Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Nemzetközi Kiállítás keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?