A szállítási miniszter elégedett a Bihar–Bors sztrádaszakasz munkálataival

Kifogástalanul dolgozik az észak-erdélyi autópálya 3C3 jelzésű, Bihar–Bors szakaszának román kivitelezője – jelentette ki Răzvan Cuc szállításügyi miniszter pénteken, hangsúlyozva, ha a munkálatok ebben az ütemben haladnak tovább, hamarabb érheti el a román fél a román–magyar határt az építkezéssel, mint a magyar oldalon dolgozó kivitelezők.

„Rendezett építőtelepet találtam a helyszínen, amelyen éjszaka is dolgoznak. A kivitelezőnek rekordidő alatt sikerült felépítenie a sztráda töltését, és erre nagyon büszke vagyok, mivel folyton azt hallottam, hogy a magyarországiak előttünk érnek el autópályájukkal a határra, és mi még nem leszünk készen. Úgy gondolom, hogy meglepetésben lehet részünk, és mi fogunk hamarabb a határhoz érni a sztrádánkkal. A kivitelező kifogástalanul dolgozik– jelentette ki a Szászsebes–Torda autópályaszakasz építőtelepén a miniszter, aki előző este, csütörtökön be nem jelentett látogatást tett Bihar megyében.

A Szászsebes–Torda sztráda 1-es és 2-es üteme ellenőrzésére kiszálló miniszter azt mondta az ott dolgozó külföldi kivitelezőknek, hogy „meg kellene tanulniuk a romániai vállalkozóktól”, hogy mi a „siker kulcsa” az autópálya-építésben, a munkálatok normális ütemben való végzésében. Răzvan Cuc a Bihar–Bors szakasz kivitelezőjét, a Trameco vállalatot említette többek közt pozitív példaként. (Csakhogy ennek alig pár kilométert kell megépítenie a határig – szerk. megj.)

 

Kifejtette, bár ezek a külföldi vállalkozók megfelelő tapasztalattal rendelkeznek, miután más országokban autópályákat, hidakat, vasutat építettek már, „de nálunk valahogy elakadtak”.

Kapcsolódók

Kimaradt?