Több mint 70 kilométer községi utat újít fel a Bihar megyei tanács

Községi utakat is felújítanak idén a Bihar megyei tanács költségvetéséből az új közigazgatási törvény értelmében – olvasható az intézmény közleményében. Erre a célra 11,6 millió lejt el is különített a képviselőtestület, így számos település között újulhatnak meg a helyi kezelésben lévő utak – hangsúlyozta Pásztor Sándor, a megyei közgyűlés elnöke.

A Bihar megyei tanács költségvetéséből korábban már jelentős forrásokat különítettek el mintegy 130 kilométernyi megyei útszakasz teljes felújítására. A mostani megyei tanácsi döntés értelmében „először nyílik lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok kezelésébe tartozó utakra költhessen pénzt a megyei tanács” – magyarázta Pásztor Sándor. A tanácselnök hangsúlyozta, „a községeknek az utak karbantartása olyan nagy terhet jelent, hogy ezt nem tudják vállalni”, a befektetésekre évente rendelkezésre álló keretük többszörösét kellene az utakra költeni. Emiatt számos községi (Drum Comunal, vagyis DC jelzésű) út állapota leromlott, az emberek pedig joggal panaszkodtak a helyenként valóságos áldatlan állapotokra.

A megyei tanács elnöke kiemelte, idén összesen több mint 70 km hosszan újítják fel a községi utakat, és ezek kiválasztásakor az volt a fő szempont, hogy – nyilván a felújítást megkívánó állapot mellett – településeket kössenek össze. Az Érmelléken, a Hegyközben számos utat sikerül tehát újraaszfaltozni. Kiemelkedő beruházás zajlik majd Csatár községben, emelte ki Pásztor Sándor, aki tudatta, a Hegyközcsatár–Hegyköztóttelek–Siter–Sitervölgy út (11,9 kilométer)teljesen megújul, erre Csatár község számára 2,14 millió lejt juttat a megyei önkormányzat, így miután a Nagyvárad-Csatár közötti megyei utat már rendbe tette a Bihar megyei tanács, egészen Sitervölgyig megoldódik az akadálymentes közlekedés a Hegyköz fő útján.

Ugyancsak fontos beruházás zajlik majd Székelyhíd határában, ahol az érmelléki kisvárost a Kerekivel összekötő (2 km), illetve a Kiskereki és Érkeserű (6,61 km), Nagykágya és Csokaly (2,45 km), valamint az Érolaszi és Érköbölkút (2,95 km) közötti út újul meg. Székelyhíd közel 1,5 millió lejt kap útfelújításra a megyei tanácstól. Bihardiószegen a községközpont és a létavértesi határátkelő között húzódó községi utat (4,2 km) újíthatják fel 756 ezer lejből, de új aszfaltréteg kerül a Szentjobb–Csanálos (4 km), Margitta–Magyarkéc (3,86 km), Hegyközszáldobágy–Hegyközújlak (5 km), Illye–Mezőbaj (2 km), Érköbölkút–Érfancsika (1,33 km), Szalacs és a Szatmár megyei megyehatár (4,1 km) közötti utakra is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?