Most már „csak” 100 km autópálya forgalomba adását tervezi idénre miniszter

Az a célkitűzése, hogy év végéig átadjanak a forgalomnak 100 kilométer autópályát - nyomatékosította kedden Răzvan Cuc szállításügyi miniszter, hozzátéve, nem mond le tisztségéről, ha nem sikerül teljesíteni ezt a célt, mivel a munkálatok az időjárási körülményektől is függenek.

Răzvan Cuc egy keddi sajtótájékoztatón felidézte, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) volt elnöke, Narcis Neaga 180 km sztráda forgalomba adását ígérte erre az évre, ez a szám azonban már akkor sem tükrözte a valóságot - állítja -, lévén, hogy az ígéret elhangzásakor összesen csak 120 km sztráda építésén dolgoztak.

A tárcavezető hozzátette, az építőkkel való egyeztetések alapján úgy becsüli, 100 km autópályát lehet használatba adni ebben az évben, ha az időjárási körülmények is kedveznek a munkálatoknak. Arra a kérdésre, hogy ki fizet majd a tisztségével, ha nem valósul meg ez a célkitűzés, Cuc azt mondta, jelen pillanatban semmi sem indokolja a munkálatok késlekedését.

„Kérjem az Istentől, hogy mondjon le?”

"Ha azt tapasztalom, hogy nem haladnak a kilométerekkel - bár nem látom, milyen oka lenne ennek, mert nincsenek adminisztratív akadályok, minden mozgósítás kérdése -, természetesen meghozom a szükséges intézkedéseket az építőkkel szemben" - tette hozzá.

Azt is megkérdezték tőle az újságírók, lemond-e a miniszteri tisztségről, ha nem teljesül a célkitűzés. "Én pedig azt kérdezem önöktől: ha mostantól kezdve három hónapon át folyamatosan esni fog, mit tehetek én? Kérjem az Istentől, hogy mondjon le?" - válaszolt Cuc.

A múlt héten egy közlekedési balesetben megsérült miniszter begipszelt kézzel jelent meg a sajtótájékoztatón, és azt mondta, bár az orvos pihenést javasolt, folytatni fogja a munkatelepekre tett látogatásokat, mert a nyár a legkedvezőbb időszak a munkálatokra, és követni szeretné, hogy a kivitelezők betartják-e, amit ígértek.

Kapcsolódók

Kimaradt?