Isărescu: az euró bevezetése nem sprintszám, inkább maratoni futás

A Román Nemzeti Bank (BNR) „kiegyensúlyozott álláspontot” képvisel az euró bevezetésével kapcsolatban – jelentette ki kedden a Konvergencia az euró-bővítés felé című konferencián Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója, aki a valós konvergencia fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy magas, az Európai Uniós átlag legalább 70-75 százalékának megfelelő konvergenciára van szükség vásárlóerő-paritáson az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében. Ellenkező esetben nem leszünk eléggé felkészülve, és ennek megfelelően esetleges aszimmetrikus sokkok esetén képtelenek leszünk szinkronizálni az üzleti szektorunkat azokkal, amelyek az euróövezet más gazdaságaiban működnek. Másrészt, a magas szintű konvergencia nem jelenti azt, hogy mi annyira ambiciózusak vagyunk, hogy a konvergenciacélt 90 százalékra tűzzük ki, illetve, hogy el akarjuk érni a németországi szintet, ahogyan azt egyesek Magyarországon vagy Lengyelországban szeretnék. Bármilyen szintet is szeretnénk elérni, elengedhetetlen, hogy fenntartsuk e folyamat ritmusát” – mondta Isărescu.

A jegybank elnöke rámutatott: az euró bevezetése „nem csodaszer”, eléréséhez „nem a sprinter, hanem inkább a maratonfutó taktikájára van szükség”, és figyelembe kellene venni más országok tapasztalatait.

„Tanulnunk kellene más államok sikertelenségének tapasztalataiból, akik úgy vélték, hogy az euróhoz való csatlakozás az út vége. Nem hiszünk abban, hogy a csatlakozás csodaszer, amely megoldja az összes problémát, és hogy mindenképpen be kell lépnünk az euróövezetbe” – mondta Isărescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?