Tavaly több mint 12 millió tonna gabonát exportáltunk

Több mint 12 millió tonna gabonát exportált Románia 2018-ban, egymillió tonnával többet, mint egy évvel korábban; a gabonakivitelből származó bevétel meghaladta a 2,2 milliárd eurót – derül ki a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium által közzétett adatokból.

Az elmúlt esztendőben a román gabonaexport legfőbb célországai Spanyolország, Egyiptom, Olaszország, Szaúd-Arábia, Jordánia, Németország és Líbia voltak.

2017-ben Románia 11 millió tonna gabonát exportált, mintegy kétmilliárd euró értékben. A legtöbb romániai gabona akkor is ezekbe az országokba kerültek.

Ami a behozatalt illeti, a statisztikák szerint Románia összesen 1,4 millió tonna gabonát importált tavaly, mintegy 320 millió euró értékben. A legnagyobb mennyiség Bulgáriából és Magyarországról származott. „Ne feledjük, hogy Románia tranzitország, és az importáru végül is nem marad az országban, hanem export formájában elhagyja Romániát a konstancai kikötőn keresztül” – jegyzik meg a minisztérium szakemberei.

2017-ben a behozott gabonamennyiség 64 százalékkal nagyobb volt, 2,3 millió tonnát összesített. A csaknem 450 millió euró értékű gabona nagy része szintén Magyarországról és Bulgáriából származott, Románia ez esetben is tranzitország volt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, valamint az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai egyaránt azt mutatták, hogy 2018-ban 31,187 millió tonnás terméssel Románia volt az EU harmadik legnagyobb gabonatermelője, Franciaország és Németország után.

Kukoricából sorozatban immáron másodszor Románia takarított be a legtöbbet, csaknem 19 millió tonnát. Ez szinte 33 százalékkal haladja meg a 2017-es mennyiséget, ami hektáronkénti 7,8 tonnás termésátlagot jelent. A második helyen álló Franciaországban 12,59 millió tonnás kukoricatermést jegyeztek.

Búzatermés tekintetében a negyedik helyet foglalta el tavaly Románia, 10,27 millió tonnás mennyiséggel. Ez 2,36 százalékkal több a 2017-ben regisztráltnál, és 4,8 tonnás termésátlagot eredményez hektáronként. Napraforgóból 3,35 millió tonna termett 2018-ban, ami 15,01 százalékkal jobb a 2017-es eredménynél. A termésátlag ennél a növénynél 2,9 tonna/hektár volt tavaly, amellyel szintén az első helyen áll az ország az EU-tagállamok rangsorában.

Kapcsolódók

Kimaradt?