FRISSÍTVE – Csökkentik a bio és hagyományos termékek áfáját

FRISSÍTVE: Nő a zöldségtermelők támogatása nyilatkozta vasárnap az Antena 3 televíziónak Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint ugyanakkor tervezik ezen a területen is az áfa csökkentését.

A pártelnök szerint bővíteni tervezik a paradicsomprogramot, amelyre most, ezer négyzetméterenként háromezer euró támogatást adnak. Az elképzelések szerint a paradicsomtermelők hőközpontra is pályázhatnak, amivel télen fűteni tudják az üveg- és fóliaházakat. Dragnea szerint, aki december 1-je és május 1-je között paradicsomot tud árulni, az hatezer euró támogatásra számíthat, a többieknek a mostani háromezer eurós szubvenciót négyezer euróra emelik.A PSD elnöke elmondta: a támogatásokat további hat zöldségfélére: paprikára, csípős paprikára, kápiára és paradicsompaprikára, uborkára és padlizsánra is kiterjesztik, ahol ezer négyzetméterenként ezer eurót adnak a program elején.

A kedvezőtlen időjárás miatt az idei paradicsomprogram lezárási idejét (a termelőknek legkevesebb két tonna paradicsomot kell értékesíteniük) június 15-éig meghosszabbítják - mondta még Dragnea. 

Ugyanakkor közölte azt is: a hagyományos és biotermékek áfáját 9 százalékról 5 százalékra csökkentik.

A pártelnök szerint mindezen intézkedéseknek az a célja, hogy kevesebb élelmiszert importáljunk és minél inkább „román módjára együnk”.

FRISSÍTÉS: Kilenc százalékról öt százalékra csökken a hagyományos élelmiszerek általános forgalmi adója, és az erről szóló jogszabály-tervezetet keddi ülésén fogadja el a kormány – jelentette be a kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök. Rámutatott, egyre nagyobb a kereslet a jó minőségű, egészséges termékek iránt, és ezek áfájának csökkentésével a kormány hozzá kíván járulni az árak mérsékléséhez, illetve ösztönözni akarja az egészséges élelmiszerek fogyasztását. Az intézkedés a hegyvidéki, a bio és a hagyományos termékeket érinti.

Kapcsolódók

Kimaradt?