További gyárbezárások várhatók Arad megyében?

A Hanesbrands Kürtösön működő fehérneműgyárának bezárása után elképzelhető, hogy más nagyvállalatok is elhagyják az Aradtól 15 km-re lévő vámszabad ipari övezetet. A newsar.ro helyi hírportál értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy több cég fontolgatja a telephelyének áthelyezését Magyarországra vagy Macedóniába.

A költözésnek összesen mintegy háromezer munkanélküli lenne az „eredménye”, ámbár ez katasztrófát még nem jelentene, mert a foglalkoztatási ügynökség adatai szerint tavaly decemberben Arad megyében kritikusan alacsony, 1,37 százalékos volt a munkanélküliségi arány, és a vállalatok többsége munkaerőhiánnyal küszködik.

Az amerikai gyökerű, de kínai vezetés alatt álló Key Safety Systems például már bejelentette, hogy elhagyja Kürtöst. A KSS 2017-ben megvásárolta a szintén autóalkatrészeket (légzsákokat, biztonsági öveket, kormánykerekeket stb.) gyártó Takatát, így a gyártósor egy részét miskolci, a másik részét pedig aradi gyárába helyezi át (az eddigi mintegy 600 alkalmazottnak körülbelül a felét veszi át az aradi üzem, a többi szélnek eresztik), és valószínűleg a bezárás sorsára jut a KSS Hunyad megyei gyára is.

Az Arad környékén megtelepedett vállalatok általában a munkaerőhiányra, az alkalmazottak szállításának rájuk háruló megoldására, az önkormányzat érdektelenségére, a rossz közúti infrastruktúrára, az elmúlt években többször is megemelt minimálbérre panaszkodnak, és ezért fontolgatják a költözést.

Kapcsolódók

Kimaradt?