Négy éves mélyponton az euróövezeti GDP-növekedés

A tavalyi negyedik negyedévben négy éves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes becslése szerint.

A negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest a vártnak megfelelően, 0,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezet 19 tagállamában, negyedéves bázison a harmadik negyedévivel megegyező ütemben. Az első és a második negyedévben 0,4 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés.

A 0,2 százalékos negyedéves növekedés 2014 második negyedéve óta a legalacsonyabb. Az euróövezeti negyedéves GDP-növekedés átlaga 1995 és 2018 között 0,39 százalék volt, a legmagasabb, 1,30 százalék, 1997 második negyedévében, a legalacsonyabb, mínusz 3,0 százalék, 2009 első negyedévében.

A tavalyi negyedik negyedévben Olaszország a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott, elsősorban a belső kereslet csökkenése miatt: az olasz GDP a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest a harmadik negyedévi 0,1 százalékos negyedéves csökkenés után. Az olasz gazdaság így recesszióba jutott.

A francia, belga és osztrák negyedéves növekedés 0,3 százalékon, 0,3 és 0,4 százalékon stagnált a negyedik negyedévben, a spanyol gazdaság a várt 0,6 százalék helyett 0,7 százalékkal növekedett. Az Európai Unió 28 tagállamában a tavalyi negyedik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévihez képest, a harmadik negyedévi negyedéves növekedéssel megegyező ütemben. Az EU-ban az első negyedévben 0,4 százalék, a harmadik negyedévben pedig 0,5 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés.

Éves bázison az euróövezetben 1,2 százalékkal, az Európai Unióban 1,5 százalékkal nőtt a GDP a negyedik negyedévben. Az éves GDP-növekedés mindkét régióban folyamatosan csökkent: az euróöveztben az első negyedévben 2,4 százalék, a másodikban 2,2 százalék, a harmadikban 1,6 százalék volt az éves GDP-növekedés. Az EU-ban az első negyedévben 2,3 százalék, a másodikban 2,2 százalék, a harmadikban pedig 1,8 százalék volt az éves GDP-növekedés.

Az Eurostat első becslése szerint az euróövezetben 1,8 százalék, az Európai Unióban 1,9 százalék volt az éves GDP-növekedés 2018-ban.

Kapcsolódók

Kimaradt?