Tavaly nőtt a romániai repülőterek utasforgalma

Tavaly 7,9 százalékkal, 13,8 millióra nőtt a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér utasforgalma - közölte kedden a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap.

Előző évben a repülőtér 12,8 millió utast szolgált ki.  A romániai repülőterek egyesületétől származó adatok szerint Románia valamennyi légi kikötőjén keresztül összesen 21,8 millió személy utazott, ami 7,7 százalékos növekedés az előző évhez képest. Így a bukaresti repülőtéren keresztül haladt át a romániai légi utasok több mint 60 százaléka.

Forgalom szempontjából Románia második legnagyobb repülőterének a kolozsvári számít, ahol tavaly 3,5 százalékkal több, 2,7 millió utast jegyeztek, majd a temesvári következik 1,5 millióval. Negyedik helyen van a jászvásári, amelyet tavaly 1,2 millió utas vett igénybe, majd a nagyszebeni következik 662 ezerrel.

A nyugat-romániai repülőterek közül a nagyváradi bonyolította le a legnagyobb forgalmat, ott 220 ezer személy vette igénybe a légi kikötő szolgáltatásait.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?