Új kötelezettségeket ró a fuvarozókra a magyarországi e-útdíj rendszer fejlesztése

A Magyarországon áthaladó fuvarozók február 3-ától kötelesek lesznek további adatokat feltölteni a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszerbe, mint a kamion gyártmánya, gyártási éve, alvázszáma és forgalmi engedélye - tájékoztat a külügyminisztérium.

A külügy közleménye szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. fejlesztési programot indított el a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszeren belül. Ennek célja az útdíjfizetés szempontjából fontos, de hibásan megadott környezetvédelmi besorolások kiszűrése, a helyes beállítás automatikus elvégzése, ezáltal az útdíjszedés korszerűsítése. Az intézkedés, amely 2019 második felétől lesz teljesen működőképes, a személygépjárműveket egyáltalán nem érinti.

Ekkorra a magyar útdíjfizetési rendszer a tervek szerint képes lesz arra, hogy az elektronikus útdíjfizetési rendszerben a jármű tévesen megadott környezetvédelmi besorolásáról a fuvarozó társaságot értesítse, és azt önműködően a helyes kategóriára állítsa át. A NÚSZ Zrt. ezen szolgáltatásával a jövőben kivédhető lesz, hogy a tehergépjárművek környezetvédelmi kategóriatévesztés miatt sorozatos bírságot kapjanak.

A fejlesztés jelenleg az adatfeltöltési szakaszban van. A HU-GO.hu oldalon 2018 decembere óta minden felhasználónak lehetősége van azokat az új típusú regisztrációs adatokat (gyártmány, gyártási év, alvázszám, forgalmi engedély) megadni, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyességének igazolásához szükségesek. Ezzel a lehetőséggel az elmúlt bő egy hónapban mintegy 10 ezer esetben már éltek is. 2019. február 3-tól ezeket az információkat viszont már kötelezően kell megadniuk a HU-GO rendszerben azoknak az ügyfeleknek, akik külföldi felségjelzésű járművet regisztrálnak, vagy módosítják a már regisztrált jármű adatait.

A környezetvédelmi besorolások helytállóságának új típusú ellenőrzése és beállítása idővel a mostani helyszíni (megállításos) ellenőrzéseket egészíti majd ki. Ha a fejlesztés elkészül, a HU-GO rendszer - a bírság kiszabása mellett - a tévesen megadott környezetvédelmi besorolást automatikusan kijavítja majd az ügyfél tájékoztatásával. Az adatfeltöltési kötelezettségüket nem teljesítő ügyfelek esetében az érintett járművet pedig - az Eurovignetta irányelvvel összhangban - a legrosszabb környezetvédelmi kategória szerinti útdíjfizetésre kötelezi. Ebben az esetben az ügyfél mindaddig a legrosszabb környezetvédelmi kategória szerinti útdíjat fizeti, amíg az érintett tehergépjármű vonatkozásában a helyes adatok feltöltési kötelezettségének eleget nem tesz - írja a külügy.

A NÚSZ Zrt. a fejlesztés során minden esetben megfelelő türelmi időt és felkészülési lehetőséget biztosít a fuvarozók számára az új intézkedések és szolgáltatások megismeréséhez és alkalmazásához.

Az esetleg bajba jutott román állampolgárok Románia budapesti nagykövetségének +3613847689-es telefonszámán kérhetnek konzuli segítséget. 

Kapcsolódók

Kimaradt?