Johannis: a PSD azt ígérte, nem lesznek új adók, most mégis erre készül

Az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által bejelentett, új adókat és illetékeket bevezető sürgősségi kormányrendelet káoszt okoz a gazdaságban - véli Klaus Johannis államfő.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését követő sajtónyilatkozatában az elnök rámutatott, a Viorica Dăncilă vezette kormány beiktatása után a miniszterelnök azt mondta, az általa vezetett kabinet nem fog új adókat és illetékeket bevezetni, most mégis erről szóló rendelet elfogadására készül. Johannis hangsúlyozta, a kormány sem a gazdasági szféra képviselőivel, sem más illetékes állami intézményekkel nem egyeztetett a tervezett intézkedésről. "Nem előzte meg a tervezetet megalapozó elemzés, hallatlan ötleteket tartalmaz, káoszt okoz a gazdaságban" - fogalmazott az államfő.

Az elnök felszólította a kormányt, hogy gondolja meg magát a rendelettel kapcsolatban, mivel az ilyen elhamarkodott intézkedéseket rendszerint az egyszerű emberek sínylik meg. "Arra számítunk, hogy minden drágulni fog. Ez lesz ennek a rendeletnek a hatása" - nyomatékosította az államfő. 

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden azt nyilatkozta, hogy január 1-jétől úgynevezett "kapzsisági adót" vezetne be a kormány. A tervek szerint ezt a bankokra vetnék ki abban az esetben, ha a három és hat hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) meghalad egy bizonyos határértéket. A sürgősségi kormányrendelet plusz adót ró ki a szerencsejátékokra, visszavezeti a gépkocsikra számolt környezetvédelmi illetéket, és növeli a cigarettára kivetett jövedéki adót. 

Kapcsolódók

Kimaradt?