Székelyföldi gazdák 25 milliárd forintos támogatást kapnak

A román-magyar együttműködés erősítésének jegyében terjesztik ki 2019-től Székelyföldre is az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program pályázati kiírását, mely a Pro Economica Alapítvány lebonyolításában valósul meg, ismertették december 7-én a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Hargita Megye Tanácsa együttműködésében szervezett tájékoztatón.

A program finanszírozását az egyre erősödő gazdasággal rendelkező magyar állam biztosítja és az eddigi kilátások szerint nem egyszeri alkalommal biztosítanak lehetőséget a székelyföldi vállalkozóknak – ismertette Tóth László főkonzul, aki azt is kihangsúlyozta, a támogatás nem csupán a külhoni magyarokra érvényes, román nyelven is megtalálható lesz minden információ a kiírással kapcsolatosan.

"Röviden és velősen ez a program arról szól, hogy támogassuk mindazokat, akik nem csak tudják, hogy mit csinálnak, hanem jól is végzik azt" – mondta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és hozzátette, a megye gazdasági fejlődése a lakosság közhangulata mellett más területekre is pozitív hatással van, mint például a kulturális életre.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, örömmel tapasztalja az elmúlt években, hogy egyre erősödik a bizalom a megyei önkormányzat és a vállalkozói szféra között, aminek következtében ma már egy jó partnerségi viszonyról lehet beszélni. A megyeelnök azt is kifejtette, hogy idén már nem Hargita és Kovászna megye volt  sereghajtó az országos bérek tekintetében, bár véleménye szerint nem a fizetés szintje az elsődleges meghatározója egy-egy térség gazdasági állapotának, hanem a háztartások havi összjövedelme.

"Hargita megye egy szinten áll Brassó megyével a lehívott gazdaságfejlesztési pályázatok tekintetében és hiszem, hogy a magyar kormány, az RMDSZ és Hargita Megye Tanácsának további jó együttműködésének és felelős döntéseinek köszönhetően egyre több olyan egymást erősítő projekt valósul meg, mely Székelyföld gazdasági fellendüléséhez vezet – hangsúlyozta Borboly Csaba a hosszú távú terveket és kiemelte, a megyei ipari kamara és Hargita Megye Tanácsa közötti aktív partnerség is merőben hozzájárulna ehhez a fejlődéshez.

Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója ismertette, hogy a Székelyföld gazdasági fejlődését célzó program, elsősorban a mezőgazdaságra fókuszál és első lépéskent a nagyobb vállalkozások megerősítését tűzték ki célul, melyek majd maguk köré vonzzák a kisebbeket is. "Bár a közeljövőben várható kiírás végső formájáról még nem született végső döntés, mindenképpen a helyi igényekhez, a három székelyföldi megye jellegzetességeihez kívánjuk igazítani a pályázatot, hogy minél nagyobb mértékben segítse a helyi vállalkozókat, es ezzel egyetemben a teljes régió  gazdasági fejlődését is szolgálja" – mutatott rá az ügyvezető igazgató.

Kozma Mónika arról is tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a támogatás az európai direktíváknak megfelelően 50 százalékos, mely szintén 50 százalékos önrészt igényel.

Tánczos Barna szenátor felhívta a figyelmet arra, hogy minden érdeklődő csak és kizárólag az alapítványtól informálódjon a félreértések és félreinformálások elkerülése érdekében. Antal Lóránt szenátor a szóban forgó programot a jó román-magyar együttműködés megvalósításaként méltatta és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek annak lebonyolításában.

Kapcsolódók

Kimaradt?