FRISSÍTVE - Hivatalos: csak a felsőfokú végzettségűeknek jár differenciált minimálbér

A korábbi kormányígéretektől eltérően nem kapnak a többi munkavállalónál nagyobb minimálbért a több mint 15 éves szerződéses munkaviszonnyal rendelkező alkalmazottak a minimálbér megemeléséről szóló kormányhatározat-tervezet szerint. A dokumentum szerint differenciált emelés csak a felsőfokú diplomásoknak jár majd. A Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője, Ördög Lajos úgy véli, a kormány technikai okok miatt mondhatott le a tapasztalt alkalmazottak plusz juttatásáról. FRISSÍTÉS: A kormányfő megerősítette, hogy nem tudják tartani az ígéreteiket.

A kormányhatározat-tervezet szerint január elsejétől nő a minimálbér a jelenlegi bruttó 1900 lejről 2080 lejre. Ennél nagyobb minimálbérre, bruttó 2350 lejre csak a felsőfokú diplomások számíthatnak, ha rendelkeznek minimum egy éves munkatapasztalattal.

Korábban a kormány hivatalosan több változatot is bejelentett, így okozva zavart leginkább a versenyszférában. Eredetileg mindkét említett kategóriának 2350 lejes minimálbér járt volna, és már 2018. november elsejétől. Később a bevezetés időpontját decemberre módosították, a jelenlegi változat szerint 2019. január elsejére tolták ki, és már sokkal kevesebben részesülnének differenciált emelésben.

Nem tisztáztak egy sor kérdést

A Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője, Ördög Lajos úgy véli, a kormány a többi között technikai okok miatt mondhatott le a több mint 15 éves munkatapasztalattal rendelkezők minimálbérének differenciált megemeléséről. Emlékeztetett, hogy november elején sürgősségi rendelettel vezette be a differenciált minimálbért a munkatörvénykönyvbe a Dăncilă-kabinet.

A rendelet szerint a felsőfokú végzettségű, illetve a bizonyos szakmai tapasztalattal rendelkező személyeknek a többi alkalmazottnál nagyobb összegű minimálbér jár. A munkaügyi minisztérium akkor közölte: egy későbbi kormányhatározatban rögzítik a két fajta minimálbér összegét. Ez a határozat szabályozza majd azt is, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie az alkalmazottnak, hogy a nagyobb összegű minimálbérre legyenek jogosultak.

Ördög Lajos elmondta, már a novemberi rendelet láttán felmerült benne, hogy akadályokba ütközhet a módosítás gyakorlatba ültetése. A kormány ugyanis azóta sem tisztázta, hogy mit ért ebben az esetben munkatapasztalaton, és hogyan lehet majd visszakövetni a szerződéses munkaviszony időtartamát (az erdélyi magyar köznyelvben régiség). Emlékeztetett, hogy nincsenek már munkakönyvek, és a munkaügyi minisztériumnak van ugyan egy adatbázisa, amelyben szerepel, hogy kit milyen munkaszerződéssel alkalmazták és hol, ám ez csak 2011-től regisztrált adatokat tartalmaz. Hozzátette, a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a munkaszerződésekre vonatkozó részleges adatok, így például a pénzügyminisztérium, az egészségbiztosítási pénztár, a nyugdíjpénztár adatbázisai nincsenek összekötve.

„Így nagyon nehéz megállapítani hivatalosan, hogy kinek mekkora a régisége. Ugyanakkor kellene tisztázni, hogy mit is jelent a régiség. Az egyetlen munkahelyen eltöltött, vagy egyáltalán a munka mezején eltöltött időt? Beleszámít-e a munkanélküli periódus, a gyereknevelési szabadság ebbe? Egy sor ilyen kérdést kellett volna tisztázni, mielőtt egyáltalán meghozzunk egy ilyen döntést” – mondta.

Hozzátette, számára az sem világos, hogy a felsőfokú diplomások esetében jár-e például nagyobb minimálbéremelés, ha az illető olyan munkát végez, amelyhez nem szükséges egyetemi végzettség. „Mert ha tételezzük fel, hogy két egyetemi diplomám, de kapus vagyok, akkor is jár a nagyobb fizetés?” – tette fel a kérdést a Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője.

Korábban a munkaügyi miniszter, Marius Budăi úgy fogalmazott: még dolgoznak a tervezeten, amelyet a tervek szerint pénteken fogadnak el.

FRISSÍTÉS:  Csak a képzettségi szintet veszi majd tekintetbe a kormány a differenciált minimálbér megállapításakor, a munkaviszony időtartamát nem - erősítette meg csütörtökön a miniszterelnök. "A differenciált minimálbér esetében az egyetlen tényező, amit figyelembe veszünk, a tanulmányi szint; a szakmai tapasztalattól nem tesszük függővé" - mondta Viorica Dăncilă.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?