Még egy ország lekerült az EU adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról

Namíbia lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, már csak öt ország nevét tartalmazó feketelistájáról - közölte kedden az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a dél-afrikai állam új kötelezettségvállalásokat jelentett be.

Az EU tavaly decemberben fogadta el a listát, melyre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő államok kerültek fel, miután közel egy év párbeszéd után sem voltak hajlandóak megfelelő együttműködésre. Az eredetileg tizenhét nevet tartalmazó feketelistáról több ország gyorsan lekerült, például Dél-Korea, Makaó, az Egyesült Arab Emírségek, Mongólia, Panama és Tunézia.

A törölt országok átkerülnek az úgynevezett szürkelistára. Ezen nagyjából ötven olyan állam szerepel, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az uniós normákkal. A feketelistán marad Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Guam, Szamoa, valamint Trinidad és Tobago.

Összesen 65 ország és terület már aktívan együttműködik az EU-val a jó adóügyi kormányzási normák megvalósításán, ez nagyon pozitív eredmény - írta közleményében a tanács sajtószolgálata. A tanácsot többen is bírálták amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen országa sem kerülhetett fel a listára.

Kapcsolódók

Kimaradt?