Multifunkcionális ingatlant épít az egyház a házsongárdi temető mellett

Hatszintes, parkolóház-funkcióval is ellátott ingatlan építését engedélyezte Kolozsvár önkormányzata a házsongárdi temető bejárata mellett, a Petőfi (Avram Iancu) utca 22-24. szám alatt. A befektetést a Református Egyház Nyugdíjintézete valósítja meg a Dico és Ţigănaş tervezőcég tervei alapján.
 
A tervek szerint a több mint 2000 négyzetméteres területre épülő ingatlan két alagsori szinttel, és öt föld feletti szinttel rendelkezik majd, a parkolási lehetőség mellett egyéb funkciói is lesznek: például irodák és egyéb, szolgáltatások számára kialakított terek is helyet kapnak benne.

„Ez egy nagyon fontos projekt, amely számos előnnyel jár a város számára, például megoldja mindazoknak a problémáját, akik autóval szeretnének a házsongárdi temetőbe látogatni"  – mondta el  Nistor Dániel RMDSZ-es helyi tanácsos. Az építőmérnök azt is elmondta, a Farkas utca egy részének gyalogos övezetté történő átalakításával parkolóhelyek fognak megszűnni, ezek pótlására is megoldást jelent a parkolóház. 

Az egyház a kecsegtető irodaház vagy szálloda helyett inkább a parkolóház mellett döntött, melyből a befektető és a közösség egyaránt nyer - mondta Nistor Dániel. Hozzátette, az egyház okos választása a helyi igényekhez igazodik, tökéletesen illeszkedik a környezetébe, és a város mobilitási tervét követi, mindezt úgy, hogy a tetőterasz egy jelentős részét zöldövezet fogja képezni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?