Annyi adót csaltak idén is a tengerparti vendéglátósok, amennyit nem szégyelltek

Két tengerparti üdülőhely szálláshelyei összesen 16 ezer látogatót jelentettek le a teljes nyári szezonra. A rendőrség szerint 1 millióan voltak.

Az Európai Bizottság becslései szerint az áfa terén Romániában 35 százalékos az adócsalás mértéke, vagyis ebből a forrásból 12 milliárd euró folyik be évente hozzávetőleg az államkasszába, pedig elméletileg a bevétel 18 milliárdnak kellene lennie. A vendéglátóipar és az idegenforgalom az adócsalásnak leginkább kitett gazdasági ágazatok közé tartozik, ezeken belül a valós bevételek eltitkolása inkább jellemző a kisvállalkozásokra, illetve a regáti cégekre.

A tengerparti turisztikai vállalkozások az adócsalás élharcosai, a szó szoros értelmében hülyének nézik a hatóságokat. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint, amelyeket az adóhatóság is használ az ügyeskedők felderítésére, az idei szezonban például mindössze 16 ezren nyaraltak két roppant népszerű üdülőhelyen, a bulgár határ közelében fekvő Vama Vechén és Május 2-n. Ez azt jelenti, hogy naponta csupán 106 személy szállt meg a két településen, aminek a valószínűsége nullához közeli, főleg azért, mert az interneten száznál is több szálláshelyet találni Limanu községben, amelyhez tartoznak.

A valósághoz minden bizonnyal sokkal közelebb állnak a rendőrség becslései, amelyek 20 ezerre teszik azok számát, akik az idénnyitónak számító május 1-i hosszú hétvégén leruccantak Vama Vechére és Május 2-re, ami több, mint a hivatalos kimutatásokban szereplő négyhónapos teljes forgalom, ami után az érintett cégek adózni fognak. A Konstanca megyei rendőrség szerint május elejétől augusztus végéig minden hétvégén 15-20 ezer turista fordult meg a két üdülőhelyen, jelentős hányaduk ott is szállt meg. A teljes szezon alatti látogatók számát a rendőrök 1 millió főre taksálják.

Vama Vechén ugyanannyian, mint Tusnádfürdőn

Ez teljesen egybevág a vendéglátóipari cégek vezetőinek a szavaival, akik kitűnőként értékelik az idei nyári szezont, a szobák 90 százalékot meghaladó kihasználtságáról beszélnek.  Az, hogy a tengerparti szálló-, motel- és panziótulajdonosok megrövidítik az államot, s nem is kevéssel, a tavalyi adatok elemzéséből is kiderül. 2017-ben a Konstanca megyei, vendégfogadással foglalkozó cégek teljes árbevétele 574 millió lej volt. A megyében kb. 120 ezer ágy várja a vendégeket, ami azt jelenti, hogy 100 napos nyári szezonnal kalkulálva, egy nap alatt egy ágy után átlagban 48 lej bevételük volt az üzemeltetőknek. Ez kizárt, egyrészt mivel a szezon hosszabb 100 napnál, a 48 lej pedig lényegesen alacsonyabb a valós piaci áraknál.

A tengerparti adócsalás elképesztő mértéke jól megmutatkozik, ha a összehasonlítjuk a Vama Vechén és Május 2-n működő szálláshelyek által bejelentett vendégéjszakák számát erdélyi adatokkal. A két tengerparti településen négy hónap alatt állítólag csak 51 600 vendégéjszaka volt, míg például a lényegesen kisebb idegenforgalmi potenciállal és turisztikai infrastruktúrával rendelkező Bálványosfürdőn közel 16 ezer. A tengerpart két legdélebbi üdülőhelyén hivatalosan megszálló 16 ezer fő megegyezik a tusnádfürdői látogatók számával, s fele a Törcsváron, illetve egyharmada a Szovátán nyaralók létszámának. Az is bolond, aki ezt elhiszi.

Kapcsolódók

Kimaradt?