Egyre több hitelt vesz fel Románia

Az Európai Beruházási Bank (EBB) 450 millió euró hitelt hagyott jóvá Romániának az uniós vidékfejlesztési programhoz szükséges önrész finanszírozására - közölte a bank hétfőn.

A hitelt az Európai Unió bankjának igazgatótanácsa hétfőn bukaresti kihelyezett ülésén hagyta jóvá. A kölcsönből egyebek mellett 3 ezer farm korszerűsítését támogatják, emellett 400 olyan projektet, amelyek a mezőgazdasági termékek feldolgozását és értékesítését segítik, illetve 750 pályázatot, amelyek révén a vidéki lakosságnak nyújtott szolgáltatások minőségét javítják. 

Az így megvalósuló európai uniós projektek összértéke eléri az 5,4 milliárd eurót - olvasható a bank közleményében, amelyet az Agerpres hírügynökség idézett. Andrew McDowell, az EBB alelnöke elmondta, hogy az elmúlt években a Romániának nyújtott hitelek értéke folyamatosan nőtt, 2017-ben meghaladta az 1,3 milliárd eurót, ami 27 százalékkal több a megelőző évinél. 

2013 és 2017 között az EBB 3,7 milliárd euró hitelt biztosított Romániának.

Kapcsolódók

Kimaradt?