Az Alfa Kartell szerint súlyos gondok vannak az új nyugdíjtörvénnyel

Az új nyugdíjtörvény szerint az alkalmazottak 65 százaléka minimálnyugdíjra lesz jogosult - jelentette ki szerdán a zilahi sajtóértekezletén Bogdan Hossu. Az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint legalább két nagy gond van a tervezettel, amelynek kapcsán az a gyanú is felmerül: kezdeményezői azt szeretnék, hogy a jogszabály egyáltalán ne lépjen érvénybe. 

Az első probléma az - magyarázta Hossu -, hogy az alkalmazottat büntetik a munkaadó hanyagságáért. A tervezet szerint ugyanis ha a munkáltató nem fizeti be egy bizonyos időszakban a nyugdíjjárulékot, azokat a hónapokat nem veszik figyelembe a nyugdíj kiszámításakor.  A második gond az úgynevezett minimálnyugdíj bevezetése. Ez Hossu szerint az alkalmazottak nagy részére demotivációs hatással lesz, sőt közvetett módon csalásra ösztönöz.

A szakszervezeti vezető elmondta, az új nyugdíjtörvény tervezete szerint a 15 éves minimális járulékfizetési időszak után az országos minimálbér 45 százalékát lehet megkapni minimális nyugdíjként. Minden további ledolgozott évért a minimálbér egy-egy százalékát adják hozzá az összeghez. „Ez azt jelenti, hogy egy olyan alkalmazott, aki 30 évet dolgozott, annak - vegyünk egy középértéket - a minimálbér 60 százalékát garantálják minimálnyugdíjként” – magyarázta.

Szerinte ebből az következik, hogy legalább 4 600 lejes bér kell hogy legyen a munkavállalónak, hogy 30 év munka után megkapja a minimálnyugdíjat. Vagyis csak havi 4 600 lejnél nagyobb fizetésű alkalmazott kaphat a minimálnyugdíjnál többet. A bérek összegek szerinti szórásának megfelelően az alkalmazottak nagyjából 65 százaléka minimálnyugdíjat fog kapni. „Más szavakkal: mindegy, hogy 2 000 vagy 4 600 lej a béred, így is, úgy is az országos minimálbér 60 százalékának megfelelő minimálnyugdíjat fogysz kapni” - magyarázta Hossu. 

Ezt javasolja az Alfa Kartell

A szakszervezeti vezető szerint az Alfa Kartell azt ajánlja: vagy állapítsanak meg egy minimálnyugdíjat a minimális ledolgozott időszak függvényében, vagy a társadalmi segélyt tekintsék alapnak, amelyhez hozzáadódik a törvény által előírt képlet szerint kiszámított nyugdíj úgy, hogy egy aktív személy, aki dolgozott, mindenkor több nyugdíjat kapjon, mint az, aki nem dolgozott, és társadalmi segélyből élte le az életét.

Hossu szerint az alkalmazási periódust úgy határozták meg, mintha nem is akarnák a törvényt gyakorlatba ültetni, hanem politikai eszközként szeretnék alkalmazni arra, hogy a nyugdíjalap megduplázásának ígéretével szavazásra serkentsék az idősebb generációt. A szakszervezetek levélben fordultak a kormányfőhöz, hogy hívja össze a társadalmi párbeszéd országos tanácsát az új nyugdíjtörvény megvitatására.

Kapcsolódók

Kimaradt?