A kolozsvári borfesztiválon jártunk

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szervezésében csütörtök délután a Sétatéren megnyílt az első nemzetközi borfesztivál. A vasárnapig tartó rendezvényen a több mint ötven vállalkozás között Romániát a tizenkét borvidék képviseli

Péntek kora délután a Sétatér sétányainál még borosstandokkal nem nagyon találkozunk, gyorséttermi büfékkel annál inkább. Csakhamar kiderül, nincs semmi félreértés, csakhogy a „lényeghez” kicsit beljebb, a fák sűrűjébe kell mennünk. Habár még sok az üres, vagy éppen kipakoláshoz készülő stand: láthatóan a délutáni esti nagy forgalomra számítanak.

A már kipakolt standokkal megállva mindenütt nagyon szívélyesek. Biztatnak, hogy csak kóstolgassunk bátran, elvégre azért vannak itt. Lehet is, de ahhoz az erre kijelölt helyen jegyet kell váltanunk, amivel egy borospohár is jár. Ám ha mi, magunk bizonytalanok vagyunk a borok megítélésben, a Transyilvania Wine School szakemberei kóstolással egybekötött felvilágosítást is tartanak a borminőség rejtelmeiről.

Igazi családi program lehet a hétvégére, nem csak borkedvelőknek, hiszen míg a gyerekeket a Puck Bábszínház és különböző gyerekprogramok, a felnőtteket esti filmvetítések szórakoztatják. A rendezvényre belépődíj nincs, de a prémium és szuperprémium bemutatókra szóló jegyeket beszerzéséről a www.winefestival.ro honlapon és az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Vissza a gyökerekhez

A standok között bóklászva csakhamar megakad a szemem a Hetei család standján, már csak azért is, mert a címkefeliraton a név mellett „Beltiug” (Krasznabéltek) helységnév szerepel. Aki utazott már a Szatmárnémeti–Zilah megyei út vonalán, gyönyörű tradicionális borházakat, más szóval vinotékákat figyelhet meg, nem beszélve a szőlőültetvényekről. A táj is dombosabb errefelé, mint a Szatmár megye nagyobb részét uraló síkság.

Hart Andrea Csilla sommelier, marketing igazgató elárulja, Bélteken régi családi hagyományt fejlesztettek nagy céggé, és jelenleg 23 hektáron gazdálkodnak. Bélteken amúgy is nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek. A legenda szerint Szent László király is megpihent ezen a tájon, és mikor egy alkalommal megszomjazott, és egy borral telt tököt hoztak neki, a király felkiáltott: „Micsoda bélű tök ez!” Innen kapta a falu a Béltek elnevezést.

Hart Andrea Csilla asszony azt is elárulja, a szőlőtermesztésben nem a mennyiségre, inkább a minőségre törekednek. Csakis nemes borszőlőt termesztenek, és sohasem hagynak túl sok fürtöt a tőkén, ahogy fogalmazott: „nem öljük meg a tőkét.” Amit termesztenek, az a furmint, a merlot, a pinot noir, sárga muskotály, királylányka, fekete leányka, chardonnay.

Érdekesség, amit külön kiemelt, és ami a forró, aszályos nyarakat is jól bírja a syrah fajta. Egy napfénykedvelő, szárazságtűrő feketeszőlőről van szó, a szárazabb klíma tradicionális bora készül belőle, például Franciaország déli részén, Kaliforniában, Ausztráliában és Dél-Afrikában is termesztik. Manapság – talán a klímaváltozásnak betudhatóan – nálunk is egyre szélsőségesebb az időjárás, de a syrah „mindig hozza a formáját” – teszi hozzá.

Hetei Lászlót 2015-ben az év borászának választották Szatmár megyében, és a bélteki Hetei pincészet számos díjat tudhat magáénak. Ezek a borok sajátos terjesztési, értékesítési utat járnak be, szupermarketekben például egyáltalán nem találkozhatunk velük, de borszaküzletekben annál inkább. Ez egyébként a rendezvényen felsorakozott mindegyik pincészetre érvényes.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?