Gyorsvasút építését hirdette meg a kormány, Kolozsvár az egyik célpont

Belföldi gyorsvasúthálózat megépítéséről döntött csütörtökön a kormány, a hálózat az ország fontosabb városait kötné össze egymással, illetve Bukaresttel.

A kormány közleménye szerint a csütörtökön elfogadott kormányhatározat 16 stratégiai fontosságú beruházást nevez meg, amelyeket a magán- és az állami szféra együttműködéseként, PPP-konstrukcióban építenek meg. A kormány nyolc projektet már korábban meghirdetett, a mostani nyolc közül az első belföldi gyorsvasúthálózatra vonatkozik Bukarest-Craiova-Temesvár-Kolozsvár nyomvonalon.

A közlemény leágazásokat is megjelöl, így például Craiovát a későbbiekben Szófiával, Temesvárt Belgráddal, Kolozsvárt pedig Budapesttel kötnék össze.

A közlemény szerint az 1275 kilométer hosszú belföldi gyorsvasút csökkentené az utazási időt Bukarest és a nyomvonalon található fontosabb romániai városok között, illetve lehetővé teszi Temesvár-Kolozsvár, Craiova-Szófia, Temesvár-Belgrád és Kolozsvár-Budapest összekötését is gyorsvasúttal.

A közlemény szerint a konkrét terveket ez után fogja előkészíteni a kormány stratégiákkal és prognózisokkal foglalkozó bizottsága.

A magyar kormány januárban hagyta jóvá a 450 kilométeres Budapest-Kolozsvár gyorsvasút létrehozásának tervtanulmányait. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februárban tárgyalt Bukarestben Teodor Melescanu román kollégájával a gyorsvasút megépítéséről. Akkor Szijjártó elmondta: egyetértés van Magyarország és Románia között abban, hogy a térség első TGV-típusú gyorsvasúti összeköttetése Budapest és Kolozsvár között épüljön meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?