Csökkentette inflációs előrejelzését a jegybank

Az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését is csökkentette a jegybank.

Mugur Isărescu, a központi bank kormányzójának szerdai közlése szerint az év végén az infláció 3,5 százalékra mérséklődik. A jegybank korábban 3,6 százalékra számított.

A mostani becsléssel lényegében visszatértek korábbi előrejelzéshez, hiszen az év elején is 3,5 százalékra számítottak, de májusban, amikor az infláció gyors növekedésnek indult, 0,1 százalékponttal felfele módosították a várakozást.

A jegybank a mostani előrejelzés szerint 2019 végére 2,7 százalékos  inflációra számít, ami 0,3 százalékkal alacsonyabb a korábban közölt 3 százalékos várakozáshoz mérten.

A Román Nemzeti Bank hétfői kamatmeghatározó  ülésén nem módosította az irányadó kamatot, amely továbbra is 2,50 százalék. Isarescu a tanácskozást követően azt mondta, igaz ugyan, hogy az éves infláció májusban és júniusban is elérte az 5,4 százalékot, ami öt éves csúcs és az egyik legmagasabb Európában, de a havi infláció már több hónapja stagnál, júliusban pedig várhatóan negatív lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?