Kapcsolódó

Zeneszóval a búcsúra – elkísértük a csíkszépvízi keresztalját

Egy év kihagyást követően ismét lehetőséget kaptak a hívek, hogy szervezetten, tömegesen vegyenek részt a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsún. A szervezetten érkező zarándokok hagyományosan keresztaljakba rendeződve indultak el a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe, hogy újra együtt hallgathassák meg az ünnepi misét. Munkatársaink a Csíkszépvízról induló zarándokokat kísérték el útjukon szombaton reggel. (Fotók: Gábos Albin)

A zarándoklat szervezése hagyományosan az egyházközség elöljárói, az egyháztanács és a plébános feladata.

Reggel 7 órakor gyülekeztek az ifjúsági zenekar tagjai, akik a Köllő Ferenc tanár úr által Mária énekekből írt indulókkal készültek a zarándoklatra. Incze Sándor kántor vezette a fiatal muzsikusok csapatát.

Elkelt a szakszerű segítség a fiatal muzsikusoknak.

A község lakói büszkeséggel figyelték az elvonuló zarándokokat.

Kora reggel még nem lehetett tudni, merre alakul az időjárás. Az eső szerencsére, ebben az évben elkerülte a zarándokokat és Csíksomlyóra érve ragyogó napsütés köszöntött a hívekre.

A kísérő szekerekre az ifjúsági zenekar ülhetett fel.

Az egyházi zászlók a zarándoklat elmaradhatatlan kellékei.

Útközben csatlakoztak a csíkszentmiklósi hívek.

Számos keresztalja vonult az útvonalon.

Számos keresztalja vonult az útvonalon.

Ebben az évben fúvós és vonós zenekar kíséretében zarándokoltak el a csíkszépvízi hívek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Harminc zenész-palánta tanul a községben valamilyen hangszeren, ők mindannyian a Vámszer Géza Népiskola növendékei. Az oktatók rendszeresen kijárnak Csíkszeredából a zeneórák megtartására.

Jól esett a lélekmelegítő a korai indulás után.

Az ifjúsági zenekar 2016-ban alakult, a helyi közbirtokosság támogatásának köszönhetően sikerült hangszereket vásárolniuk.

A borzsovaiak is csatlakoztak.

A borzsovaiak is csatlakoztak.

Fél nyolckor indultak el az egyházközség hívei, közel háromszázan vágtak neki a tíz kilométeres útnak. A felvonulást a pandémia előtti időszakhoz hasonlóan szervezték meg, a gyaloglókat két szekér kísérte. Két nagy egyházi zászlót is magával vitt a csoport, a magyar és székely lobogók pedig ott voltak a 2018-as vatikáni látogatás során is, amikor 14 egyházi kórusból zarándokcsoport járt pápai audencián.

A keresztalja az útbaeső falvakon zeneszóval vonult keresztül. Szépvízről indulva Csíkszentmiklós, Csíkdelne, Csíkpálfalva útvonalon érkeztek Csíksomlyóra.

Egyházi dallamokat énekelve vonultak a hívek.

A szépvízi fiatalok a búcsús szentmise után a csíksomlyói borvízforrásnál is muzsikaszóval fogadják a hegynyeregből leérkező zarándokokat.

Nem könnyű a zenészek élete...

Nem könnyű a zenészek élete...

Találkozás a remetei hívekkel.

Találkozás a remetei hívekkel.

A csíksomlyói Szent Péter és Pál-plébániatemplom.

Csíksomlyóra érkezett a zarándokcsoport, éppen amikor útjára indult a labarumot vivő diákcsoport.

Tóth László, Magyarorság Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője és Molnár Levente operaénekes is feltűnt a tömegben.

Kimaradt?