Nemrégiben alkalmam adódott újranézni az egyetlen román-magyar koprodukcióban készült szocialista road-movie-t. Jól be is kapcsolta nosztalgia-generátoromat, és elmélkedésre késztetett régiónk közlekedéstörténetéről és -kultúrájáról.

A cikkben közzétett képeslapok a szerző magángyűjteményéből származnak. Az írás a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Makk Károly 1968-as Bolondos vakáció (Frumoasele vacanţe) című mozgóképe nem magvas mondanivalójával, hanem sokkal inkább régi hangulatokat, élményeket felidéző időutazós jellegével kényeztetett. Járművek, utak, emberek és manírok a hatvanas évek végi derűs-boldognak láttatott szocialista tájon. Közlekedéskultúra. Jó kis összetett fogalom ez! Polcrakománnyi értekezést vonz a képbe, melyekhez még további sok kötetnyi elemzést lehetne hozzáírni. Tegyük ezt most mégis félre kicsit, és a közlekedéskultúra összetett fogalomköréből koncentráljunk inkább az első felére: a közlekedésre. A kultúra, nos, az más fán terem. Technikai vagy szociológiai mélymerülés helyett ezúttal inkább csak lapozzuk végig korabeli hazai kiadású képeslapjainkat, és szörfölgessünk e szép új motorizált kor hullámain.

A mozgás, helyváltoztatás, az „ábólbébejutás” cselekménye, módja és fejlődése szinte már egymagában az emberiség története. Két lábra álltunk, lóra pattantunk, feltaláltuk a kereket, kocsit s hintót fabrikáltunk, majd iparilag jól meggőzforradalmozódtunk, és jöttek az önmozgó (automobilis) szerkezetek, elszabadultak a lóerők, miközben persze körbehajóztuk a glóbuszt (már, ha nem lapos), és meghódítottuk a levegőeget, sőt, a világűrt is (állítólag). Mire feleszméltünk, a járműkészítés kézi és kisipari módját robotizált csúcsgyárak váltották le, s ma már ölszámítógép nélkül azt sem tudjuk, hogy miért nem indul übermodern verdánk – hejj, pedig még mindig fizetjük azt a fránya lízinget érte! Bezzeg nagypapi egy csavarhúzóval is megszerelte a tyúkudvarban a családi Trabantot!

No de mire is fűzzük fel fejtegetésünk fonalát? Kezdhetnénk mindjárt az utakkal. Melyek, ugye, néhol úttalanok. Nyilvánvaló, hogy a közlekedési infrastruktúra léte, minősége, fejlesztésének mikéntje szép fejezete lehetne egy átfogó korképnek. Vagy kórképnek.

Vehetnénk példának okáért a tömegközlekedést és az áruszállítást. Emlékszünk-e még a ’90 előtti vonatokra? Talán még vannak rajtam kívül olyanok, akik igen. Mindazonáltal, vasúti témában jöjjön most csak egy nyelvészeti agytöpörtyű: filmfeliratban olvastam: „ceferistul american”. Olé!

Meglehet, arról kellene értekeznünk, hogyan vált mára az automobil lovakat-ijesztő, robogó zaj- és füstforrásból a sikeres érettségi vizsga szinte kötelező jutalmaként kijáró státuszobjektummá. Meg úgy egyáltalán, a gépjárműnek a modern társadalomban betöltött – munkaeszköz, szimbólum, termék, élvezeti cikk stb. – szerepéről, szépen lebontva a különböző társadalmakra, jól taglalva az „itt és most” helyzetet. Izgalmas tárgykörök ezek is.

Kedves témánk lehetne továbbá a „kapcsolódó dolgok”. A közlekedéssel, autóuniverzummal foglalkozó könyvek, folyóiratok, utazási kiadványok, filmek, ilyen témájú játékok – ne tagadjuk, hogy mindennyian kisautóztunk a nagyszoba szőnyegén! –, a KRESZ fejlődése, a galamblelkű közlekedésrendészek jó modora. De ez is mellékcsapásra terelné szerény kis dolgozatunkat.

Akkor mégis mi legyen a lényeg lényege? Legyünk hát mi magunk, a „viator Transsilvanicus”, minden, a témába vágó emlékünkkel és reflexiónkkal. Összes, valaha birtokolt, jelenleg vezetett, vagy csak csodált-vágyott járművünkkel. Szóval, csak autós-képeslapozzunk lazán, és szabad-asszociáljunk könnyedén.

Kellemes emlékidézést mindannyiunknak!