Kapcsolódó

Az első erdélyi gasztrofesztiválon jártunk a Gyimesi Skanzenben

Tucatnyi szakács, gasztronómiai szakember és borszakértő részvételével kerül sor az első Taste of Transylvania gasztrofesztiválra Erdély egyik legcsodálatosabb helyszínén, a Gyimesi Skanzenben. A fesztiválon számos neves személyiség vesz részt sok helyi termelő és az erdélyi konyháért lelkesen rajongók között. Az Erdélyi Ízei Gasztrofesztivál nem más, mint néhány elszánt szakács, vendéglátós és helyi termelő közös álmának a megvalósulása. Céljuk, hogy együtt nyissák meg az erdélyi gasztronómiai kultúra új fejezetét.

A fesztivál programján számos gyakorlati workshop, előadás és főzőshow szerepel, és a Budapest-Bukarest tengelyről több elismert étterem is kínálja a kimondottan a fesztiválra összeállított ételsorát.

A hangulatra már az első napon nem lehetett panasz. A vasárnapig tartó fesztiválon olyan magyarországi szakemberek sorakoznak fel, mint Jókuti András, Mautner Zsófi, Bíró Lajos, Szabadfi Szabolcs, Pallag Dávid vagy a Michelin-csillagot elnyerő Tóth Szilárd. Jelen lesznek a romániai gasztronómiai élet olyan neves képviselői is, mint Andrei Chelaru vagy Alex Petricean, illetve jelenleg is tárgyalások folynak egy nemzetközileg ismert és elismert szaktekintély meghívásáról – közölték a szervezők.

A gasztrofesztivált Erdély egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Gyimesi Skanzenben szervezték meg, ami falumúzeum és szálláshely is egyben. A Skanzen 14 régi parasztház megmentésének helyszíne, ami szállást, ugyanakkor rendezvényhelyszínt és élményt biztosít minden betérőnek. Rendezvénycsűr, szabadtéri fedett terasz, vízimalom és kápolna is található a gyimesi völgyben, Borospatakán, ami a lehető legautentikusabb helyszín az erdélyi gasztronómiai ünnepléséhez.

A rendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megfordult, majd Facebook-bejegyzésében azt írta: „A szakácskönyvek népszerűsége töretlen, ám egyre többen vannak, írók és szakácsok, akik előveszik a régi recepteket, hogy újra megtanítsanak bennünket a hagyományos ízekre. Pontosan erről szól az Erdély Ízei Gasztrofesztivál is, amelyet első alkalommal szerveznek ezekben a napokban Gyimesközéplokon.” Ugyanakkor gratulált is a szervezőknek, a helyi termelőknek, szakácsoknak és mindazoknak, akik arra vállalkoztak, hogy visszateszik Erdélyt az európai gasztronómia térképére.

A megnyitót pénteken megtartották, s bár hétköznapira esett, mégsem kongott az ürességtől a Gyimesi Skanzen Panzió területe. Az Erdély Ízei Gasztrofesztivál bevonzotta a közelebbről és távolabbról érkezőket. A megnyitó után tevékenységek egész sora várta az ide érkezőket, no meg helyi és más ízek is.

Az ételek mellett a helyi italkészítők is jelen vannak az október 7–9. között megtartott fesztiválon. Jó tudni minden ide látogatónak, hogy a rendezvényen a fizetőeszköz nem a lej, hanem a gyimesi picula, amit a bejáratnál – ahol egyébként a fesztiválbelépőt is meg lehet vásárolni – lehet váltani.

A fesztivál honlapján található leírás szerint az Erdély Ízei Gasztrofesztivál nem más, mint néhány elszánt szakács, vendéglátós és helyi termelő közös álmának a megvalósulása, egy út, ami a gasztronómiai hagyományaink és készségeink újrafelfedezéséhez és az eltűnőben lévő örökségünk megmentéséhez vezet.

Ezt segítik elő a kerekasztal beszélgetések, workshopok, kóstolók, amelyek közül az egyik legnépszerűbb pénteken a Szabi a pék által vezetett kovászolás volt, de Pallag Dávid séf bemutatójára is többen ellátogattak megnézni, hogy hogyan készíti el a krumplit, miközben ontja magából a jobbnál jobb poénokat.

Egy biztos, éhen és szomjan senki sem marad, aki ellátogat az Erdély Ízei Gasztrofesztiválra a Gyimesi Skanzenbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?