Romániában a következő években egyre nagyobb létszámú korosztály közelíti meg a nyugdíjkorhatárt: az 1966 után született, úgynevezett dekrétgeneráció – azaz az abortusztilalom bevezetése után születettek – tagjai közül közel egymillióan készülnek a nyugdíjba vonulásra.

A demográfiai hullám komoly kihívás elé állíthatja a nyugdíjrendszert, miközben a nemzetközi pénzügyi szervezetek – köztük az OECD és a Nemzetközi Valutaalap – a nyugdíjkorhatár emelését szorgalmazzák. Romániában jelenleg a férfiak 65 évesen, a nők pedig 62 éves és 7 hónapos korukban vonulhatnak nyugdíjba, utóbbiak esetében pedig fokozatosan 65 évre emelik a korhatárt, amit 2035-re érnek el.

Más európai országok is hasonló irányba mozdulnak: több államban 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, Dánia pedig az 1971 után születettek esetében már a 70 éves korhatárral számol.

Papíron egyszerűnek tűnik a megoldás: tovább dolgozunk, hosszabb ideig fizetjük a járulékokat, és később kezdik el folyósítani a nyugdíjat. A kérdés azonban az, hogy az emberek egészségi állapota, fizikai és szellemi teljesítőképessége, valamint a munkaerőpiac befogadóképessége lehetővé teszi-e, hogy 65–67 éves korukig aktívak maradjanak.

Opris Zsolt munkaorvos szerint erre nem lehet általános választ adni, hiszen a munkavégzés képességét egyszerre határozza meg az egyén egészségi állapota és az, hogy milyen munkakörben kell helytállnia.

Nem mindegy, milyen munkát kell végezni 65 évesen

„Rendkívül összetett kérdésről van szó. Vannak olyan szakmák, amelyek esetében éppen csökkenteni kellene a nyugdíjkorhatárt, más munkakörökben viszont a jelenlegi korhatár megfelelő, sőt akár emelni is lehetne” – fogalmazott Opris Zsolt. Mint rámutatott, az alkalmazott egészségi állapota és a munkakör jellege egyaránt meghatározó, lényegében azonos súllyal esik latba annak megítélésében, hogy valaki hatvanéves kora után mennyire képes ellátni a feladatait.

Egy könnyű, egyszerű munkakör akár 65 éves korban sem jelent különösebb kihívást, amennyiben az illető egészségi állapota megfelelő. Más a helyzet azokban a szakmákban, amelyek jelentős fizikai megterheléssel, fokozott figyelemmel vagy nagy felelősséggel járnak. Ezekben az esetekben már az 55 év felettiek számára is komoly nehézséget jelenthet a munkavégzés, akkor is, ha nem betegek, csupán az öregedéssel együtt járó természetes élettani változások jelentkeznek náluk.

Egy építkezésen például a nehéz fizikai munka, a magasban, állványokon végzett tevékenység nemcsak nagyobb erőfeszítést követel, hanem fokozott baleseti kockázattal is jár. Hasonlóképpen megterhelő lehet egy nagyfokú szellemi koncentrációt és folyamatos figyelmet igénylő munkakör, például a légi forgalmi irányítás. „Ez nem azt jelenti, hogy egy 55 éves ember már nem tudja elvégezni ezeket a feladatokat, hanem azt, hogy a szervezetben idővel felhalmozódik a kopás, és már nem ugyanúgy működik, mint fiatalabb korban” – magyarázta a munkaorvos.

A kérdés tehát nem pusztán az, hogy valaki egészséges-e, hanem az is, hogy az adott életkorban képes-e ugyanolyan minőségben és biztonsággal teljesíteni, mint korábban. „Ha egy közeli hozzátartozónk sürgősségi ellátásra szorul, egy 65 éves mentős menjen ki hozzá, vagy inkább egy 35–45 éves? Nem arról van szó, hogy az idősebb mentős beteg lenne, hanem arról, hogy a teljesítőképessége már nem feltétlenül azonos a fiatalabb kollégájáéval” – vetette fel Opris Zsolt.

A légi forgalmi irányító és a mentős példája egyaránt azt mutatja, hogy bizonyos szakmákban a munkavégzés minősége és biztonságán közvetlenül emberéletek múlhatnak. Ezért nem elegendő azt vizsgálni, hogy az alkalmazott képes-e valamilyen szinten elvégezni a feladatát: azt is mérlegelni kell, hogy teljesítménye megfelel-e az adott munkakör által megkövetelt színvonalnak.

Méltányosságra lenne szükség, nem kiváltságokra

Opris Zsolt szerint a nyugdíjrendszernek egységes, átlátható és átgondolt elveken kellene alapulnia, a speciális nyugdíjak rendszerét pedig csak indokolt esetekben, minimális kivételekkel lenne szabad fenntartani. Úgy véli, a korábbi rendszerekben is a munka nehézsége és az ezzel járó megterhelés alapján határozták meg a különböző kategóriákat. Hasonló, az európai uniós jogrenddel összehangolt megoldást kellene kidolgozni, amelyben a nyugdíjba vonulás feltételeit valós szakmai és egészségügyi szempontok határozzák meg.

„A méltányosság elvét kellene érvényesíteni a nehéz munkakörök esetében, hogy az ott dolgozók korábban vonulhassanak nyugdíjba. A speciális nyugdíj ma egy kivételezett körnek jár, holott az lenne a lényege, hogy például egy vájárnak 65 évesen már ne kelljen lemennie a bányába. Ez emberi, erkölcsi és orvosi szempontból egyaránt indokolt” – hangsúlyozta.

A munkaorvos szerint nem az a cél, hogy egyes foglalkozási csoportok különleges előnyökhöz jussanak, hanem az, hogy a munkakör tényleges nehézsége és kockázata alapján mindenki számára igazságos feltételeket teremtsenek. A nyugdíjrendszert ugyanis meg kell védeni az összeomlástól, de közben azt is figyelembe kell venni, hogy bizonyos munkák hosszú távon még egy jó egészségi állapotú ember számára is túlzott megterhelést jelenthetnek.

Nem az élettartam, hanem az egészségben eltöltött évek számítanak

A nyugdíjkorhatár emelésének egyik gyakran hangoztatott indoka a várható élettartam növekedése. Opris Zsolt szerint azonban önmagában ez a mutató nem elegendő a megfelelő következtetések levonásához. Sokkal fontosabb kérdés, hogy az emberek hány évet töltenek egészségben, megfelelő életminőség mellett.

„Lehet valaki 94 éves koráig él, de ha az utolsó 15 évében már nem tud felkelni az ágyból, ezt a 15 évet nem tekinthetjük a minőségi élettartam növekedésének” – fogalmazott.

A várható élettartam emelkedése ugyan magával hozza az egészségben eltöltött évek számának növekedését is, de a kettő nem azonos mértékben változik. A munkaorvos példaként említette, hogy ha tíz évvel nő a várható élettartam, az egészségben eltöltött évek száma is emelkedik, de optimális esetben is csak hat, reálisabb becslés szerint pedig mintegy öt évvel. Ezért a nyugdíjkorhatár meghatározásakor nem lehet kizárólag arra hivatkozni, hogy az emberek általában tovább élnek: azt is vizsgálni kell, hogy meddig maradnak munkaképesek.

Az idősebb munkavállalók jelenléte a munkaerőpiacon előny is lehet

A nyugdíjkorhatár emelése ugyanakkor nem feltétlenül jelent hátrányt minden idősebb munkavállaló számára. Opris Zsolt szerint, ha az illető egészségi állapota megfelelő, és a munkaköre nem jár túlzott fizikai vagy szellemi megterheléssel, akkor kifejezetten ösztönözni kell a további munkavégzést.

Romániában jelenleg is sok nyugdíjas dolgozik, és számosan közülük kiválóan ellátják feladataikat. Jellemzően olyan munkakörökben maradnak aktívak, amelyek nem követelnek meg nehéz fizikai munkát vagy rendkívüli szellemi koncentrációt, például a szolgáltatásokban és a kereskedelemben.

„Ha az egészségi állapotuk rendben van, bátorítani kell őket a munkavégzésre, hiszen a tevékenység gátolja az öregedési folyamatokat, a leépülést és a társadalmi elszigetelődést is” – hangsúlyozta a szakember.

Példaként egy építőipari vállalkozásnál megismert 78 éves férfit említett, akit a kollégái csak „aranykezű mesterként” tartanak számon a gépszerelő műhelyben. Nem irodai munkát végez, hanem a szaktudását kamatoztatja: bár a legnehezebb vasakat már nem ő emeli, tapasztalata és hozzáértése továbbra is nélkülözhetetlen a műhelyben.

A jelenlegi szabályozás bizonyos keretek között lehetővé teszi, hogy a magánszférában valaki egyszerre kapjon nyugdíjat és munkabért. Opris Zsolt szerint ezt a lehetőséget érdemes lenne továbbgondolni, és olyan ösztönzőket bevezetni, amelyek a munkaképes nyugdíjasokat az aktív munkaerőpiacon tartják.

A korai nyugdíjazás sem mindig indokolt

A szakember szerint a rendszer igazságosságának másik fontos kérdése, hogy egyes alkalmazotti csoportok már viszonylag fiatalon nyugdíjba vonulhatnak, noha egészségi állapotuk és munkavégző képességük ezt nem feltétlenül indokolja.

A belügyminisztérium alkalmazottainak példáját említette, akik közül sokan már 45 éves korukban nyugdíjba vonulnak, majd ezt követően még hosszú éveken keresztül aktívak maradnak. Opris Zsolt szerint ezekben az esetekben sem egészségügyi, sem társadalmi szempontból nem feltétlenül indokolt a korai nyugdíjazás.

A kérdés tehát mindkét irányban méltányosságot követel: azoknak, akik egészségük és munkakörük miatt már nem képesek megfelelő színvonalon dolgozni, lehetőséget kellene biztosítani a korábbi nyugdíjba vonulásra, míg azok esetében, akik továbbra is munkaképesek, érdemes lenne ösztönözni az aktív életpálya meghosszabbítását.

A nyugdíjrendszer a gazdaság teljesítményétől is függ

Opris Zsolt szerint nincs olyan nyugdíjrendszer, amely mindenki számára tökéletesen elfogadható lenne. A politikumnak és a társadalomnak egyaránt tudomásul kell vennie, hogy minden megoldásnak lesznek nyertesei és vesztesei. A cél ezért nem egy ideális, mindenki számára kifogástalan rendszer megalkotása, hanem egy olyan modell kialakítása, amely a lehető legkevesebb kárt okozza, és a lehető legigazságosabban osztja el a terheket.

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága szorosan összefügg az ország gazdasági teljesítményével is. A problémák különösen akkor válnak élessé, amikor a költségvetési források szűkülnek, és a kiadások csökkentésére van szükség. „Egy jól működő nyugdíjrendszerhez jól működő, liberális gazdaság és valós szociálpolitika szükséges. Kevés olyan ország van, ahol mindez egyszerre megvalósul” – vélekedett.

A demográfiai problémák nem kizárólag Romániát érintik, az északi országokban is jelentkeznek. A munkaorvos szerint azonban ott kevésbé jellemző az a szemlélet, hogy aki még képes dolgozni, feltétlenül nyugdíjba szeretne vonulni.

A további munkavégzés ösztönzésére szerinte pénzügyi eszközöket is be lehetne vetni. Az állam például bónuszokkal vagy adókedvezményekkel jutalmazhatná azokat, akik a nyugdíjkorhatár elérése után is munkában maradnak. Ez nem jelentené a magánszféra kötelezését, csupán olyan kedvező feltételek megteremtését, amelyek mellett a munkavállalónak és a munkáltatónak egyaránt megéri fenntartani a munkaviszonyt. Az állam számára is előnyös lenne, hiszen az aktív munkavállaló továbbra is járulékot és adót fizet, miközben nem terheli a nyugdíjrendszert.

A dekrétgeneráció távozása munkaerőhiányt  okozhat

Románia számára a következő évek egyik legnagyobb kihívása az 1966 után született, nagy létszámú generáció nyugdíjba vonulása lesz. A dekrétgeneráció tömeges távozása nemcsak a nyugdíjrendszerre ró majd jelentős terhet, hanem a munkaerőpiacon is komoly hiányt idézhet elő.

Opris Zsolt szerint az ország nem rendelkezik olyan munkaerő-tartalékokkal, amelyekkel ezt a kiesést könnyen pótolni lehetne. A hiányt legfeljebb külföldi munkavállalók, vendégmunkások bevonásával lehetne részben enyhíteni.

A nyugdíjkorhatár emelése tehát nem pusztán pénzügyi vagy demográfiai kérdés. Egyszerre kell figyelembe venni az emberek egészségi állapotát, a különböző szakmák sajátosságait, a munkaerőpiac szükségleteit és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. Opris Zsolt szerint a megoldás csak akkor lehet igazságos, ha nem általános szabályként kezeli az időskori munkavégzést, hanem különbséget tesz azok között, akik még képesek és szívesen dolgoznak, illetve azok között, akiknek egészségi állapotuk vagy munkájuk jellege miatt már indokolt a korábbi visszavonulás.