Zichó Viktor 13 ezer kilométert biciklizett Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujától a sírjáig.

Elzarándokolni Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjához napjainkban már nem egy világraszóló vállalkozás, feltéve, ha repülővel és vonattal utazik az ember. A komáromi születésű Zichó Viktor azonban az erdélyi tudós és vándor előtti tisztelgésnek egy sokkal emberpróbálóbb és kalandosabb módját, a kerékpáros utazást választotta.

A tizenegy hónapos, 13 ezer kilométeres zarándoklat történetet a Csoma útján két keréken című kötetben örökítette meg Zichó Viktor. A fiatalember, aki civilben elektromérnök, szenvedélye pedig a sziklamászás, az alpinizmus és a fotózás, egy forró júniusi estén, a nagyváradi Posticum keresztény ifjúsági és kulturális központban tartott könyvbemutatóval egybekötött élménybeszámolót.

Elmondása szerint Kőrösi Csoma Sándor naplója ihlette meg, adta az inspirációt, hogy egy rendkívüli zarándokúttal tisztelegjen előtte, próbálja ráirányítani a figyelmet személyiségére, életművére. „Kerékpáron nőttem fel, túlzás nélkül mondhatom magamat fanatikus kerékpárosnak” – magyarázta Zichó Viktor, hogy miért ezt a járművet választotta. A különleges utazáshoz különleges kerékpár dukál, ezért egy 55 kg-os csomag szállítására is alkalmas fekvőbiciklivel kelt útra.

Szalagok és diók

2019 nyarán, kétszáz évvel Csoma után indult útnak. Bemelegítésként elkerekezett Csomakőrösre, ahol egy helyi ifjúsági szervezet tagjaitól nemzeti színű szalagokat és pár szem diót vett át, hogy azokat eljuttassa Dardzsilingbe. 

Erdélyt a Bodzai-szoroson át hagyta el, délnek, Bulgárián át Törökország felé tartva. A szándéka az volt, hogy a lehetőségekhez mérten a leginkább kövesse a nagy székely vándor egykori útvonalát. Az Anatóliai-félsziget déli részén karikázott, majd átlépett iraki területre. Ezen a szakaszon a hőség jelentette a legnagyobb kihívást, megtörtént, hogy 45 Celsius-fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála.

Nyelvi problémái nem voltak, indulása előtt ugyanis alapszinten megtanult törökül. Kis költségvetésű volt az útja, de nem is kellett sokat költenie: az éjszakákat általában sátorban töltötte, enni, teázni pedig rendszeresen meghívták a helybéliek, törökök, arabok, kurdok. Iraki Kurdisztánban több alkalommal volt a kurd fegyveres erők, a Pesmerga vendége. „Törökországban figyelmeztettek, hogy óvakodjak tőlük, de kiderült, hogy ők a világ legjobb fej katonái” – mondta az élménybeszámoló során.

Miután átkelt a Zagrosz-hegységen, Iránban folytatta az útját. 11 hónapos útja során kétszer próbálták meg kirabolni, mindkétszer a közép-keleti országban. "Hogy lehet megúszni egy ilyen veszélyes helyzetet?" - érkezett a kérdés a hallgatóság soraiból. "Úgy, hogy az ember előveszi a jégcsákányát" - hangzott a válasz.

Teheránban, ahol Csoma öt hónapot töltött, Zichó Viktor öt napot, egy régebbi ismerőse vendégeként, majd északnak vette az irányt a Káspi-tenger, illetve Türkmenisztán felé. Itt, s később Üzbegisztánban több száz kilométert tekert a sivatagon át, utóbbiban esküvőre is meghívták.

Át a hegyeken

Tadzsikisztánban, majd Afganisztánban és Pakisztánban már magashegyi terepen is haladt, gyakran háromezer méter fölött, hóban. Megtörtént, hogy -20 fokban főzte a reggeli teáját, s volt olyan is, hogy térdig érő hóban, a hátán cipelte a kerékpárját meredek hegyoldalakon. Ezeken a vidékeken sok olyan emberrel találkozott, akik valószínűleg életükben először láttak európait.

Afganisztánból, hogy elkerülje a tálibok által ellenőrzött, nyugatiak számára életveszélyes útvonalakat, ember nem járta hegyi ösvényeken kelt át Pakisztánba. Ennek meg is itta a levét, mivel az indiai határon felfedezték, hogy bár van érvényes vízuma, az útleveléből hiányzik a belépést igazoló pecsét. Kémnek nézték, letartóztatták, az első éjszakát egy székhez bilincselve a földön töltötte, további négy hetet pedig börtönben.

Kérte, hogy ne toloncolják haza, aminek a pakisztáni hatóságok, a magyar követség közbenjárására, eleget is tettek. Indiában először Zanglát célozta meg, azonban a hegymászó szövetség nem engedélyezte, hogy a hegyeken át próbáljon eljutni a közúton a nagy hó miatt megközelíthetetlen Ladakba. Ezért ismét nyeregbe szállt, s eltekert a Himalája lejtőin fekvő Kánumba, amely Kőrösi tanulmányainak, tudományos munkásságának Zanglához hasonlóan fontos színhelye. Itt annak a buddhista kolostornak a szerzetesei látták vendégül, ahol Csoma egykor tanult és dolgozott.

Álruhában Indiában

Innen keletnek fordult, Dardzsiling felé. Nem volt már messze a végcél, azonban a koronavírus és az indiai hatóságok nagyon megnehezítették az elérését. Azt követően, hogy országos vesztegzárat rendeltek el, a magyar utazót az észak-indiai Bihar állam egy fertelmes állapotú kisvárosi kórházában helyezték el, azzal hitegetve, rövidesen továbbutazhat. Nyolc hét múlva, megelégelve a totojázást, Zichó Viktor megszökött a kórházból. Közel 200 kilométert tett meg, mire a rendőrség lefülelte, s visszavitte a kórházba. Egy hét múlva már engedéllyel távozhatott, de nagyon messze nem jutott: karnyújtásnyira Dardzsilingtól, Nyugat-Bengál határán megtagadták tőle az államba való belépést.

Ekkor derült ki, hogy hősünk nem csak edzett és kitartó, hanem leleményes is: indiai viseletet öltött, a hátizsákját két szatyorra, a fekvőbiciklit pedig egy hétköznapi kerékpárra cserélte. Így már nem volt feltűnő, nem is állították meg a nyugat-bengáli hatóságiak. A dardzsilingi temetőben felkötötte a síremlékre a nemzeti színű szalagokat, elültette a diókat.

„Utána leültem, s elgondolkoztam rajta, hogy milyen lehetett Kőrösinek megtenni ezt az utat. Éjjel úgy aludtam, mint egy csecsemő, teljesen megkönnyebbültem, hogy elértem a célt” – idézte fel Zichó Viktor dardzsilingi élményeit, hozzátéve, az adta a lelkierőt a nehézségek leküzdéséhez, hogy utazását küldetésként élte meg. Útjának megkoronázásaként, másnap reggel, szállásának ablakából megpillantotta a fenséges Kancsendzöngát, a Föld harmadik legmagasabb csúcsát.