Kék hétfő – Ma van az év legszomorúbb napja?

Január harmadik hete, az úgynevezett „kék hétfő” az év legkomorabb és legdepressziósabb napja a gyakori időjárás-változás, az ünnepek vége és a motiváció hiánya miatt.

Az elmélet Cliff Arnall, a Cardiff-i Egyetem oktatójának a nevéhez fűződik, aki még 2005-ben számította ki, hogy január harmadik hete valószínűleg az év legszomorúbb napja. A rossz lelkiállapot okai között lehet a karácsony miatti túlköltekezés, az ünnepi időszak, és ezzel együtt a szabadidő vége, valamint a kedvezőtlen időjárás is rányomhatja a bélyegét erre a napra.

Az elméletet több szakember is cáfolta, mondván: nincs hiteles bizonyíték arra, hogy egyetlen napban meg lehessen határozni azt, hogy az az év legdepressziósabb napja.

Illusztráció: Pexels

Egy online munkaerő-toborzó platform által végzett felmérés szerint a romániai munkavállalók 64 százaléka egyáltalán nem érzi a „kék hétfő” hatását, és azt vallotta, hogy nincs oka lehangoltnak lenni ezen a napon. A felmérés szerint a munkavállalók egyharmada (36 százalék) érzi úgy, hogy van indoka szomorkodni ezen a napon, ugyanakkor a válaszadók közel fele szerint az ünnepek után a munkahelyre való visszatérés okozott némi gondot számukra.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a munkavállalók év eleji hangulatát meghatározza az, hogy mennyi időt töltöttek pihenéssel az ünnepi időszakban. A válaszadók 38 százaléka karácsony és újév között szabadnapot vett ki, 44 százalékuk a törvény által előírt szabadnapokat használta fel erre a célra, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem vett ki szabadnapot erre az időszakra.

A mentális egészségük érdekében a válaszadók több mint fele (54 százalék) szeretne ebben az évben egészségesebb életmódot folytatni, 15 százalék terápiára menne, 11 százalékuk pedig kevesebbet dolgozna idén. A maradék húsz százalék pedig jövedelmének növelését tűzte ki célul, amit vagy fizetésemelés kérésével vagy egy új, jobban fizető munkával szeretné elérni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?