Így utazhat a kisbaba és a gyermek autóban vagy tömegközlekedéssel

A jelenleg érvényes közlekedési törvény kiskorúak utaztatására vonatkozó részét megnéztük, és helyenként zavarosnak tűnt, ezért szakértőt kértünk, hogy magyarázza el pontról pontra mi az előírás, mi mindent fontos figyelembe venni ennek kapcsán. Értek meglepetések: például, hogy hároméves kor felett felnőtt kísérete nélkül is utazhat a gyermek bizonyos esetekben, és hogy hiába szabályos a csecsemőt az első ülésen utaztatni babaülésben, nem tudni ez mennyire biztonságos, hisz erre a helyzetre töréstesztek nem készülnek, és még arra is kitérünk, miért nem szabad téli kabátban vagy overallban bekötni a gyereket a gyerekülésbe. A statisztikák szerint egyébként a gyermekek sérülésének veszélye – ha nincsenek bekötve a gyerekülésbe – egy közlekedési balesetben hétszer nagyobb, mint egy felnőtté. 

Legutóbb 2015-ben módosítottak a csecsemők és gyermekek utaztatására vonatkozó törvényen, és eszerint kötelező a gyerekülés használata mindaddig, amíg a gyermek magassága el nem éri a 135 cm-t, ugyanis a gyerekülés használatára vonatkozó kötelezettség nem a gyermek korától, hanem magasságától függ, szögezte le a Maszol megkeresésére Sándor Gábor, közútiforgalom-biztonsági szakértő.

A gyerekülésben a legbiztonságosabb. | Fotó: UnsplashA gyerekülésben a legbiztonságosabb. | Fotó: Unsplash

„Csak két kivételes esetben elfogadott eltekinteni, korhatártól függetlenül, a gyerekülés használati követelménytől. A leggyakoribb kivétel a gyermekek taxival vagy közszállítási járművel való utaztatása. A második kivételes eset az, amikor a gyermek orvos által felmentést kap a gyermekbiztonsági rendszerek használata alól” – tette hozzá. Utóbbiról nyilván írásos igazolás is kell legyen nálunk, hogy felmutathassuk a rendőrnek szükség esetén.

A törvény külön rendelkezik a három év alatti és annál nagyobb gyerekekről, máshol viszont csak a magasságot és esetleg a súlyt említi kritériumként, itt kezdhet összezavarodni az egyszeri olvasó. Sándor Gábor szerint „a hároméves korhatár csak azzal kapcsolatos, hogy a korábban említett kivételes esetekben a gyermek felnőtt kísérő felügyelete mellett vagy anélkül is utaztatható-e. Eszerint, hároméves kor felett, akár felnőtt kísérete nélkül is utazhat a gyermek taxival vagy közszállítási járművel, még gyerekülés nélkül is” – mutatott rá a szakértő. Kifejtette, itt például az iskolások iskolabuszokkal utaztatására kell gondolni– az iskolába és haza – ami törvény szerint elfogadott, és nemcsak, hogy gyerekülést nem kell használni, de felnőtt kísérők nélkül is utazhat a gyermek ilyenkor. Bár lehetséges, nem biztos, hogy biztonságos. 

Hároméves kor felett már felnőtt kísérete nélkül is utazhat a gyermek, de szabály van arra, ki szállíthatja. | Fotó: UnsplashHároméves kor felett már felnőtt kísérete nélkül is utazhat a gyermek, de szabály van arra, ki szállíthatja. | Fotó: Unsplash

„Ez nem azt jelenti, hogy ez az engedmény nem jelent fokozott kockázati tényezőt, viszont társadalmilag elfogadott kivétel, annak érdekében, hogy ez a közszolgálat teljesíthető legyen – természetesen az ismert figyelmeztető feliratozással ellátott járművekkel, és megfelelő képesítéssel rendelkező járművezetők által” – hívta fel a figyelmet Sándor Gábor.

A kisbabáknak taxiban nem kötelező gyerekülésben utazniuk, viszont az utazás mindenképp felnőtt kisérővel kell történjen, és semmiképp nem az első ülésen. A szabályszerű és követendő megoldás a szakember szerint: a hátsó ülésen biztonsági övvel bekötött felnőtt az ölében tartsa a csecsemőt vagy kisgyermeket.

Az első ülésre még csecsemőket sem

Az általános érvényű szabály, hogy a három év feletti kisgyermekek semmiképp sem utazhatnak az első ülésbe ültetve.

Az első ülésen csakis a kagyló formájú babaülésben utazhat a kicsi, de arra nincs adat, hogy ez mennyire biztonságos. | Fotó: PexelsAz első ülésen csakis a kagyló formájú babaülésben utazhat a kicsi, de arra nincs adat, hogy ez mennyire biztonságos. | Fotó: Pexels

A csecsemők és három év alatti gyermekek ugyan utazhatnak az első ülésen kagylóülésben, menetiránynak háttal és kikapcsolt légzsákkal, mivel megengedi a törvény és a gyártók is, azonban ez még nem azt jelenti, hogy ez a legbiztonságosabb – mutatott rá a szakértő. Kiemelte, hiába engedélyezett, erre a helyzetre nem készülnek töréstesztek. „Ebben a viszonyításban is kijelenthető, hogy mindig biztonságosabb választás a gyermekek hátsó ülésen való utaztatása” – tanácsolta Sándor Gábor.

Két centi lehet az elmozdulás

Hároméves kor felett és 135 cm magasságig „a gyermekeket biztonsági övvel ellátott járművekben, a testméretükhöz és testsúlyukhoz igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben, azaz gyerekülésben rögzítve kell utaztatni. Nem elég tehát az, hogy a járműben legyen gyerekülés. Ennek rendeltetésszerű és szakszerű használata is kötelező” – hangsúlyozta a szakértő.

Nem elég az ülés, a szakszerű használat jelent biztonságosabb utazást. | Fotó: PixabayNem elég az ülés, a szakszerű használat jelent biztonságosabb utazást. | Fotó: Pixabay

Alapkövetelmény, hogy a gyerekülés rögzítése a járműben a típusának, illetve a gyártó által előírt utasításoknak megfelelően történjen Isofix-rendszerrel, biztonsági övvel vagy horgokkal. Hozzátette, elindulás előtt, mindig ellenőrizni kell, nem csak azt, hogy becsatoltuk-e és megfelelően feszesek-e a gyerekülés hevederei, hanem azt is, hogy a gyerekülés rögzítése a járműben megfelelő-e. „E tekintetben irányadó lehet az, hogy mind a gyermek, mind a gyerekülés lehetséges szabad elmozdulása ne haladja meg a 2 cm–t” – mutatott rá Sándor Gábor. Azt is kiemelte, hogy „a biztonsági tesztek egyértelműen arra mutatnak, hogy vastag kabátban vagy overallban tilos a gyereket bekötni, mert baleset esetén az öv nem tudja megfelelően rögzíteni a testet. Ezért téli időszakban is csak egy vékony thermoruházat javasolt” az autósülésben, esetleg ráteríthetünk egy takarót a heveder felett, ha szükséges.

Arra is figyelmeztetett, hogy „a gyermeket sem télen, sem nyáron nem szabad egyedül hagyni az autóban, még pár percre sem, mivel ez életveszélyes lehet a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok vagy szellőzetlenség miatt”. Ezeken kívül elengedhetetlen a gyerekülés időszakos műszaki ellenőrzése és beállítása is a gyermek növekedését követve, sőt akár csere is szükséges lehet, ha kinőtte a gyermek vagy ha már nincs megfelelő műszaki állapotban az ülés.

Menetirányban vagy azzal ellentétesen?

Hogy menetirány szerint vagy azzal ellentétesen helyezzük el az ülést, az ránk van bízva, de nyilván csak akkor adott mindkét lehetőség, ha ilyen típusú az ülés. „Ajánlott figyelembe venni a gyerekülésgyártó javaslatait. Ezek megfelelő alkalmazásában a kor szerinti ajánlás nem tekinthető egyértelműen meghatározónak. Fontos figyelembe venni a gyermek testsúlyára, magasságára és mozgásfejlődési fázisaira vonatkozó viszonyításokat is” – javasolta Sándor Gábor. „A gyermek menetirány szerint vagy azzal  ellentétesen való utaztatása kérdésében nemcsak a gyermek életkora, testsúlya és magassága az irányadó, hanem elsősorban az, hogy elég erős-e a gyerek nyak- és gerincizomzata a biztonságos menetirányba néző utazáshoz” – pontosította, mit kell figyelembe venni.

Elmondta, viszonyításként szolgálhat az a tapasztalati adat/javaslat is, hogy a gyermek számára a legbiztonságosabb, ha legalább 4 éves korig menetiránynak háttal utazik. Amikor elég erős már a gyermek izomzata, akkor dönthetünk úgy, hogy menetiránynak megfelelően utazzon.

Jól nézzük meg, mit veszünk

Arra is rákérdeztünk, tudomása szerint ellenőrzik-e, hogy a forgalomba kerülő gyerekülések mind megfelelőek-e. Elmondta, az Európában forgalmazott gyereküléseket a gyártónak minden esetben be kell vizsgáltatni, és bizonyos szabványoknak meg kell feleltetni, és erről a gyártó felelőssége nyilatkozni, amit a termék előírás szerinti címkézése által teszi meg. Vásárláskor fontos ellenőrizni „nemcsak a címke meglétét, hanem ennek tartalmát, különös tekintettel az ECE R44/04 szabvány nevesítésére”.

Az interneten böngészve azt találtuk, hogy két szabvány is elfogadott: az ECE R44 és az ECE R129-es szabványok jelenleg párhuzamosan érvényesek.

Hogy ne a nyakához kerüljön a biztonsági öv

Amikor a gyermekünk magassása meghaladja a 135 cm-t, elbúcsúzhatunk az autósüléstől, és már őt is csak biztonsági övvel kell bekötni, de továbbra is csak a hátsó ülésen utazhat. Hogy a biztonsági öv a gyermeket ne a nyakánál rögzítse – ami ráadásul sérülés kockázatát is jelenti ütközés esetén –, ez egyszerűen megoldható, ha a biztonsági övnek van magasságállítója.

Jó esetben van magasságállító a biztonsági övön. | Fotó: UnsplashJó esetben van magasságállító a biztonsági övön. | Fotó: Unsplash

„A gyerek magasságához kell igazítani úgy, hogy a biztonsági öv a váll közepén haladjon át” – mondta Sándor Gábor. Amennyiben nem szerelték fel ilyesmivel az autót, akkor „az ülésmagasító használata az egyedüli célszerű megoldás”, a szakember szerint.

Amint eléri a 150 centiméteres magasságot, a gyermekünk az autó első ülésén is utazhat. E tekintetben is a testmagasság a meghatározó, mondta a szakember.

Bírság és büntetőpontok

A szabályok be nem tartásáért nyilván bírság jár, de hogy mennyi, arról eltérő és sokszor téves információkat lehet olvasni Sándor Gábor szerint.

„Az érvényes jogszabály értelmében 2025 január 1-től a gyerekek utaztatására vonatkozó szabálysértések esetében 1 215-től 1 620 lejig terjedő pénzbírság szabható ki. Természetesen ez esetben is alkalmazható a befizetendő büntetés felezése, ami azt jelenti, hogy a jegyzőkönyv átvételétől számított 15 napon belül 607,5 lei befizetésével törleszthető a kiszabott büntetés” – fejtette ki a szakember. Nemcsak pénzbüntetés van: „minden ilyen esetben, a járművezetőt még 3 büntetőponttal is terhelik”.

Természetesen nem a büntetés elkerülése a fő, hanem a balesetmegelőzés. „A balesetelemzések statisztikai adatai szerint, egy gyermek sérülésének veszélye – ha nincs bekötve a biztonsági gyerekülésbe – egy közlekedési balesetben hétszer nagyobb, mint egy felnőtté” – hívta fel a figyelmet a közútiforgalom-biztonsági szakértő.

Kapcsolódók

Kimaradt?