banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_4EVo0Oj9_kuk maszol webbanner 300x250.gif

Elhunyt Pavlics Ferenc, az első holdjáró tervezője

Életének 97. évében elhunyt Pavlics Ferenc, az első holdájró magyar származású tervezője, akinek köszönhetően az ember először autózott az űrben – közölte a Nyugat.hu portállal a tervező unokahúga.

Pavlics Ferenc 1928-ban született a Vas megyei Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi). Szombathelyen érettségizett a Faludi Ferenc Reálgimnáziumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1950-ben. 1956-ban hagyta el az országot, az Egyesült Államokban telepedett le, 1957-ben a General Motors kutatórészlegén vállalt munkát, közben a Michigani Egyetemen tanult tovább. 1961-ben a vállalat Santa Barbarában lévő kutatóbázisára helyezték át. Műszaki igazgatóként felelős volt az Apollo-programban megvalósult holdjármű (Lunar Roving Vehicle) tervezéséért és kivitelezéséért.

Forrás: Vas vármegye hivatalos honlapja

A világ első Földön kívüli járműve, a holdi talajviszonyokra tervezett különleges kerekének köszönhetően, három napig sikeresen működött a Holdon 1971-ben, az Apollo–15 űrhajó holdra szállása alkalmával, majd másik két példánya 1972-ben az Apollo–16 és az Apollo–17 űrhajók járműveként is. Mindhárom űrjármű a Holdon maradt.

Később a hibrid hajtású és üzemanyagcellás járművek kutatása felé fordult. Részt vett a Santa Barbara-i elektromos meghajtású autóbusz-hálózat kifejlesztésében.

Az első holdjáró (balról a magyar származású tervezője, Pavlics Ferenc)/ Forrás: Player.hu

1971-ben NASA-díjjal ismerték el munkáját. 2000-ben aranydiplomát, 2010-ben gyémántdiplomát kapott a Műegyetemen. 2005-ben a magyar autógyártás 100. évfordulóján a Műegyetemen megtartott ünnepség díszvendége volt. 2008. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2010-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választották, a szervezet Gépészeti Tagozata pedig Botka Imre-díjjal ismerte el munkásságát.

Pavlics Ferenc Santa Barbarában hunyt el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?