Így pakolja be helyesen a mosogatógépét

Mosogatógéppel nem kínszenvedés a mosogatás, hiszen elég csak bepakolni a koszos edényeket, majd pár óra múlva már pakolhatjuk is a helyükre a tiszta eszközeinket. A mosogatógép bepakolása azonban akár komoly vitákhoz is vezethet. A Curiosity most összegyűjtött néhány hasznos tanácsot, sőt azt is kiderítette le kell-e öblíteni az edényeket, mielőtt berakjuk a gépbe.

Ha mosogatógépről van szó az emberek két csoportba sorolhatók: vannak, akik elöblítik az edényeket, mielőtt a gépbe rakják, és vannak azok, akik ezt a lépést kihagyják.

Az oldal szerint furcsamód azzal ártunk tányérjaink tisztaságának, ha elöblítjük őket, mielőtt a gép elmosná. Az utóbbi öt évben eladott gépek többsége ugyanis a mosogatási ciklus elején felméri, mennyi maradék mosódik le az edényekről, majd ez alapján eldönti, milyen hosszúságú mosásra van szükség. Tehát hiába állítottuk be a mosogatógépen a kívánt programot, ha az edényeink többsége tiszta, könnyebb mosást alkalmaz a gép. Ha viszont a gépben van egy koszosabb edény, ami gyengébb mosást kap, nem fogja megfelelően letisztítani.

Szakértők az ajánlják, hogy az ételmaradékokat, nagyobb szennyeződéseket mosogatás előtt kaparjuk a szemetesbe, és mehet is a mosogatnivaló a gépbe. Fölösleges leöblíteni, hiszen a kis szennyeződésekkel megbirkózik a gép.

Hasznos tanácsok a mosogatógép bepakolásához

A szakértők nemcsak az öblítés dillemmáját döntötték el, hanem hasznos tanácsokkal is szolgáltak a mosogatógép bepakolását illetően.

  • Az evőeszközöket tegyük nyéllel felfelé a gépbe. Bár a tisztítás szempontjából teljesen mindegy, hogy helyezkednek el, a kisebb balesetek elkerülése érdekében azonban a tanácsolt módon tegyük a tartójukba.  

  • Nyugodtan tegyük egy helyre a kanalakat a villákkal. Ha nem kell különválogatni a koszos evőeszközöket sok időt megspóolhatunk magunknak. 
  • Tegyük a a poharainkat a mosogatógép felső rekeszébe, hogy megóvjuk a nagy teljesítményű vízágyúktól.
  • Javasolt a poharakat inkább a tüskék közé, nem pedig a tüskékre tenni. 
  • Teljesen mindegy, merre "néznek" az edények.
  • Lehetőleg ne tegyük egymás mellé az összes hasonló méretű tányért, mivel azok eltakarják egymást. 

Kimaradt?