Ricsi bohóctól Piskóta Panniig: így ünneplik a gyereknapot az erdélyi városokban

Hosszú hétvégével ünnepelhetjük  nemzetközi gyereknapot, mert idén június elseje péntekre esik. Erdély-szerte számos rendezvényt szerveznek, amelyen a kicsik és nagyok egyaránt szórakozhatnak. Hogy könnyebb legyen válogatni a programok között, összeállítottunk egy ajánlót tizenkét erdélyi város rendezvényeiből.

Arad

A nemzetközi gyereknap alkalmából az RMDSZ Arad megyei szervezete egésznapos foglalkozásra és mókázásra várja a gyerekeket és szüleiket. Június 1-én, pénteken 10 és 19 óra között az aradi RMDSZ-székház (Episcopiei utca 32. szám) udvarában és dísztermében különböző programok, kézműves-foglalkozások lesznek. Készíthető kürtőskalács, asztali dísz, lesz alkalom nemezelni, hímezni, és ha ez mind nem elég, lesz még arcfestés, citeraoktatás, délután pedig jön Jimmy-bohóc, aki lufiból készít figurákat. A díszteremben a Székelyföldi Legendárium rajzfilmjeit vetítik közben.

18 órától a békéscsabai Vándorszínház bemutatja Az ember a legerősebb és a Furulyás Palkó című népmeséket. A mesét mondja: Berta János vándorkomédiás, közreműködik: Csikós Nóra előadóművész. Az előadást bábokkal, furulyaszóval ajánlják kicsiknek és nagyoknak 3 éves kortól 103 éves korig! Az előadás időtartama: 52 perc, és aki nem vigyáz, még a mesébe is belekerülhet néhány percre!

Kisiratoson a dévai Szent Ferenc Alapítvány helybéli, Pio Atya nevét viselő gyermekotthonának a szervezésében tartanak gyereknapot pénteken. A 11 órakor kezdődő szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes, a gyerek- és családsegítő szervezet alapítója celebrálja a helyi római katolikus templomban. A misén hálát adnak az eltelt tanévért, a sok-sok segítségért, amit a gyermekek kaptak a helyi és a távoli támogatóktól.

A szolgálaton és az egésznapos programokon részt vesznek az alapítvány csíkszentsimoni, nagyszalontai és dévai otthonainak lakói. Délután két óra körül a csíkszentsimoni gyerekek lovas bemutatót tartanak a régi legelőknél, a „gyöpön”, ezt pedig focimeccsek követik a nagy futballpályán. Este hat órától egész estés színdarabot – Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát – mutatnak be a dévai otthonbeli gyerekek a kisiratosi kultúrház nagytermében.

Kedden már megkezdőtött és június 3-ig tart a KINOdissea gyermek- és ifjúsági filmfesztivál, amelynek vetítéseire elsősorban a fiatal korosztályt várják. A rendezvény helyszíne az Arta mozi és annak nyári kertje, a belépés ingyenes a szabad helyek függvényében. A Metropolis Kulturális Egyesület és a Városi Művelődési Központ által szervezett eseménye román és nemzetközi filmeket (román felirattal) vetítenek. A program az alábbi linken található meg.

Csíkszereda

Hargita megyében már csütörtökön elkezdődik a hagyományos családok és gyermekek hagyományőrző napja, melyet a Hargita megyei önkormányzat szervez, és amely a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Családprogram céljaihoz illeszkedik. Szeretettel várják a kicsiket és nagyokat csütörtök délelőtt 10 órától Csíkszeredában, a Megyeháza oszlopterénél népi gyermekjátékok műhelyébe valamint táncházra Ádám Katalinnal.

A szabadtéri tevékenységek között lesznek kézműves-foglalkozások: fafaragás, agyagozás, gyermekjátékok készítése, kötélverés, karkötőkészítés, bútorfestés, de kreatív rajztevékenységek, hangszerbemutatók (dob, gitár, furulya), fotósarok. Az ügyességi vetélkedők kedvelői kipróbálhatják magukat görkorcsolya, wave board pályákon. Érdekes programnak ígérkezik továbbá a helyszínen a hegyimentőkkel való találkozó: a szakemberek a biztonságos hegyi turizmusról osztanak meg életbevágó információkat a gyermekeknek. Barátkozzunk a kutyával címmel Jakab Tamás tart foglalkozás gyermekeknek, és ugyancsak Csíkszereda szívében a megyei könyvtár Fakalinka bábegyüttese is tart előadást, pontosab délben pedig gyerekkoncert is várható.

A Kájoni János Megyei Könyvtárban 16.30–18.00 óra között az Olvass, színezz, gyűjts és nyerj Gyereknapra! játék nyerteseit sorsolják ki, de közben közös éneklés, arcfestés, kísérő foglalkozások szórakoztatják a gyerekközönséget.

Ehhez a programhoz kapcsolódik Gyergyószárhegyen a Művelődési Házban 12 órakor bemutatott Bábok földjén – bábkiállítás és bemutató.

A Csíki Titánoknál is gyereknapot tartanak: taekwondo edzéssel, lufieregetéssel, akadálypályával, tombolával és egyéb meglepetésekkel várják az érdeklődőket pénteken 12 órától a  csíkszeredai József Attila Iskola tornatermébe.  

Pénteken, gyereknapon, a megyei program a vidéki gyermekek számára kínál tartalmas kikapcsolódást Kányádban. Az Égei-tetőn reggel fél 9-től kezdődő program gyermeknapi mesterségbemutatót és szabadtéri játékokkal egybekötött néptáncoktatást tartalmaz. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa a helyi iskolaközponttal együttműködve olyan programot állított össze, amely ráirányítja a vidéki diákok figyelmét a mesterek által készített, azonban egyre inkább feledésbe merülő használati tárgyakra.

Csíksomlyón is találtunk érdekes programajánlót 9-14 óráig a Fecske nevű ló gazdái családi hangulatú lovaglós találkozóra várják a 4-10 éves gyerekeket. Lesz ismerkedés a lovak világával (gondozás, viselkedés, ápolás, lovas szerszámok), de a lovaglásra várakozók kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.

Gyergyószentmiklós

Gyergyószentmiklóson már hétfőn elrajtolt a Gyereknap, csodanap című önkormányzati rendezvénysorozat   A csütörtöki program délelőtt 10-től kínálja az korosztályonként látogatható programokat, a cseperedő babákat a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztő Központ várja mondókákkal, akadály és taposópályával, kézműves-foglalkozással.

Pénteken 11-től izzik fel az igazi gyereknapi kavalkád a művelődési ház melletti parkban: lesz meseudvar, kézműves-foglalkozások és játékok, Hétpróbás összecsapás ügyességi vetélkedő, bemutatkozik a Brill Dance táncstúdió, 14 órától pedig számos sportvetélkedő.

Újdonság a programba illeszkedő Foghegyező nevű program. A Székely fogászat gyermeknapi rendezvénye során 10 gyerek kipróbálhatja magát fogorvosként, azaz megtudhatja, mitől lyukad a fog, megnézheti a fog belső szerkezetét, megláthatja, hogy a saját fogait „mennyire lepik el a bacik” és egyéb érdekes tudnivalókat viccesen és játékosan terveznek átadni a fogászat munkatársai.

Délután 5-kor pedig a Hargita Megye Tanácsa és Communitas Alapítvány által támogatott gyergyószentmiklósi programban a Figura Stúdió Színház is bemutatja A legkisebb boszorkány című mesejátékát.

Kézdivásárhely

Kézdivásárhelyen javában zajlik a 6. Gyerkőcnapok, csütörtökön délben 12-kor a Vigadó Művelődési Házban a Gyerkőc-kórustalálkozó kezdődik. Ugyanitt délután 4-től Berg Judit Lengemesék animációs filmjét vetítik ingyenesen, 5-től „tudatformáló” tevékenység is lesz Gyerkőcök, szelektáljunk! címmel. A napot a Kelekótya együttes és az Alma együttes koncertje koronázza meg 6, illetve 7 órai kezdettel –  erre a belépő 30 lej.

A Vigadó Művelődési Ház szervezte pénteki program valóságos kavalkád: ki-ki válogathat kedvére a román és magyar nyelven zajló programokból.

Kolozsvár és környéke

Kolozs megyében is válogathatunk a gyerek és szülők a jobbnál jobb gyerekprogramok között. 

Az Örömkaraván (Caravana Veseliei) reggel tíz és este nyolc óra között a Bartók Béla utca, 9. szám alatt szervezi meg a gyereknapi mulatságokat. Táncra, éneklésre, játékra hívják a gyerekeket. A három kismalac árnyékszínházi előadásával, taekwondo bemutatóval, társasjátékokkal, óriás szappanbuborékokkal, balettelőadással várják a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat. 

Gyereknapon is nyitva van a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kert kapuja. A 30 lejes belépő ellenében (amely nem tartalmazza a botanikus kert belépti díját) a gyerekek megismerkedhetnek a különleges növényekkel, felfedezhetik a természet szépségeit, játékok és ajándékok várják őket. 

Tizenkettedik gyereknapját szervezi meg június 2-án szombaton 10 és 18 óra között a Belvárosi Unitárius Egyházközség, az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság Napilap. Kézműves-foglalkozások, szabadtéri játékok, gyermekcsoportok fellépése, mesekuckó, kézműves termékek és könyvek vására várja az ünneplőket, 11-től pedig Rutkai Bori Banda lép fel. A jókedv, kacagás és a meglepetések garantáltak. Kolozsváron a Stadion sétányon a gyerekeké lesz a főszerep: A Lumea ca Lumea által szervezett programokon a gyerekeket arcfestés, tetoválások, 3D puzzle, kincskeresés, kézműves foglalkozások várják. A belépő 20 lejbe kerül. 

Ajándékok, játékok és vidámság várja a gyerekeket pénteken 10 és 13 óra között Irisz-telepi Auchan parkolójában (Bd. Muncii, nr. 1-15), míg a Spitalul Ursulețului Teddy rendezvényen a gyerekek betekintést nyerhetnek a gyógyítás világában. Az örökmozgó gyerekeknek a FreeWall (Berariei utca, 6. szám) ingyenes lehetőséget biztosít a mászófal kipróbálására. 

Kolozsvár környékén sem felejtik el a gyereknapot. Torockón raftingolni várják az érdeklődőket a felnőttek 100 lejért, a 14 év alatti gyerekek (kizárólag szülői kisérettel) ingyen vehetnek részt a programon. Az Adrenalin Parkban is kalandok között tölthetjük a gyereknapot: kincsvadászattal várják az érdeklődőket. 

Kovászna

A kovásznai gyerekek többek között táncházzal is ünnepelhetik június 1-jén a gyereknapot. A Városi Művelődési Házban, a Dózsa György parkban és a Dózsa György utca egy részén megrendezett programokon sportfoglalkozásokat, kézműves tevékenységeket és rajzkiállítást is tartanak. Pénteken Recefice Néptánccsoport szervezésében táncházat szerveznek: a kisiskolásokat délután 5-től, a felnőtteket este 7-től várják.  

Marosvásárhely

A gyereknapot idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljével ünnepli, A román nyelvű, de magyar felirattal megtekinthető előadás május 31-én, csütörtökön este 6 órától látható és gyereknap alkalmából minden megvásárolt jegy mellé egyet ajándékba adnak.

A Pro-Kaart Kulturális Egyesület és az Ariel Színház szervezésében ismét várja a gyerekeket a Mesevár. A június 1. és 3. között megtartott rendezvény minden nap 10 és 19 óra között várja a látogatókat. Az elmaradhatatlan arcfestésen, kézműves-foglalkozásokon, lufihajtogatáson, ügyességi versenyeken, térkő-rajzoláson kívül az Ariel Színház előadásai (Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz, Jack şi vrejul de fasole), interaktív foglalkozások, apró színjátszók versenye , mesemaraton és mesevásár, valamint bábfoglalkozások szórakoztatják az ünneplő kicsiket és nagyokat.

Szuperhősökkel és Mickey egérrel is találkozhatnak azok a gyerekek, akik a Marosvásárhelyi vár rendezvényén vesznek részt. Napközben flashmobra is sor kerül, este pedig az Alma együttes dalaira táncolhat a közönség.   

Nagyvárad és környéke

A Bihar Megyei Rendőrség május 31-én szervezi meg gyermeknapi programjait, a kicsiket 11 és 14 óra között a Nagyváradi Gyermekvárosba várják a Lámpás Egyesülettel, a Bihar Megyei Vöröskereszttel, illetve országos emberkereskedelem elleni és kábítószer-ellenes ügynökség Bihar megyei kirendeltségének munkatársaival közösen.

Amellett, hogy azinformációs pontnál a gyermekeknek és a szülőknek is szórólapokat adnak, bemutatnak egy rendőrautót és rendőrségi motorkerékpárt, valamint lesz arcfestés is. Több versenyt és vetélkedőt is szerveznek, ezekre életkoruk szerint várják a gyermekeket. Az aszfaltrajz-versenyre például 5 és 10 év közötti korú gyermekek jelentkezhetnek, a 7 és 14 év közöttiek futó- és kerékpárversenyt, az elemisták valamint a 10 és 14 évesek a bűnmegelőzéshez kapcsolódó kérdésekre válaszolhatnak a vetélkedők keretében.

Nagyvárad mellett több vidéki városban és faluban is megnyitják a tűzoltóságok kapuit  a gyermekeknek június 1-jén 9 és 15 óra között. Gyermeknapon kifejezetten számukra készített bemutatókkal várják a kicsiket, akik megismerkedhetnek a tűzoltók munkaeszközeivel, felszerelésével, és – természetesen segítséggel – megpróbálhatnak majd célba juttatni vízsugarat is. Nagyváradon az Avram Iancu és Aluminei utcai tűzoltóállomáson is nyílt napot tartanak, emellett Margittán, Székelyhídon, Nagyszalontán, Érmihályfalván, Élesden, Belényesben, Vaskohszikláson, Szalárdon és Tenkén tartanak nyílt napot a gyermekeknek.

Az Era Shopping Park bevásárlóközpontban június 1-jén 15–18 óra között a kupola alatt ünnepelhetnek a gyermeknapozók, többek között óriás, 3,5 méteres marionettbábukkal, ezer adag vattacukorral, célbalövéssel, óriás szappanbuborékokkal stb. várják az érkezőket, az első száz gyermek ajándékot is kap.

A nagyváradi várban ez évben is megszervezik a három napos Kids Fest elnevezésű fesztivált június 1–3. között, naponta 10 és 20 óra között várják a gyermekeket. Mindhárom napon lesz például fazekasműhely, íjászat, óriás társasjátékok, minigolf, kiállítások hagyományos játékokat is kipróbálhatnak a gyermekek, de bábelőadásokat és koncerteket is tartanak a polgármesteri hivatal, annak turizmust népszerűsítő egyesülete és a vármúzeum szervezésében. Június 1-jén 11 órától például az Arcadia Bábtársulat Magyar népmesék című előadásával (ez a román bábtársulat előadása), 17, 19 és 20 órától pedig Bianca és Eduard illuzionisták interaktív előadásával 2-án 16 órától a Lilliput Társulat Paprikajancsi kalandjai című előadását, 3-án 15.30 óráról pedig a MeseHetes című koncerttel várják a kicsiket.

Szatmárnémeti és környéke

Szatmár megyében és Szatmárnémetiben már ma megkezdődött a gyermeknapi programok kavalkádja és a különböző helyszíneken vasárnap estig áll a bál.

Sárközújlakon 16 órától kezdődik a móka, a kisvároson végigvonuló, s a jeles alkalomhoz illően lufis, gyermeknapi plakátos, mazsorettes felvonulással, (természetesen szülőkkel, nagyszülőkkel együtt), majd a fő hadszíntérren, azaz a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán folytatódik – kavicsfestéssel, szélforgó és zászló, valamint hűtőmágneskészítéssel, gyöngyből karkötő és nyaklánc valamint életfa „fűzéssel”, homokkép alkotással, aszfaltrajzolással, nevesített kézlenyomat hagyással a nap emlékére, no és a hallatlan népszerűségnek s sikernek örvendő hagyományos népi játékokkal (macietetés, a türelemjátéknak is minősülő kacsa-, illetve halacska-halászat, a mozgékonyabbak pedig gólyalábazással, mocsárjárással, akadálykerülő játékokkal vezethetik majd le energiájukat). S akinek ennyi még nem lesz elég, vagy úgy érzi: ő olyan szépen énekel, olyan ügyesen szaval, mint senki más – nos, azoknak is adott lesz a „fellépés” lehetősége a helyi „tehetségkutatón”, majd Mr. Nicu bohóc perdül a képzeletbeli színpadra és szórakoztatja a gyermeksereget.

Nagykárolyban 15 órától a Román Katona Emlékműve előtti téren gyülekeznek az ünnepeltek és az ünneplők. A Nagykárolyi Művelődési Központ, Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ és a Nagykárolyi Városi Könyvtár által közösen szervezett rendezvényen könnyűzene, kutya ügyességi bemutató, aszfalt rajzverseny, kézműves foglalkozások, origami, íjászat, Art Therapy Session 3 – pólófestés, fényfesztivál várja kicsiket és nagyokat, sőt rádióamatőr technikai kiállítás a Nagykárolyi Művelődési Központ Rádióklubjával és meghívottaival, interaktív zenei műsorok román és magyar nyelven szerepel, no és a Budapestről érkező Ricsi Bohóc és Barátai, valamint Ella Bella szórakoztatja majd a gyerekeket.    

Szatmárnémetiben a Kormánymegbízotti Hivatal, a belügyi alakulatok (csendőrség, határrendészet, rendőrség, katasztrófavédelem) és az 52-es Tisza Utász-Zászlóalja már kora délelőttől a Kossuth-kertbe várta a gyermekekekt a Még több mosoly elnevezésű rendezvényre, melyből természetesen nem hiányoznak a látványos bemutatók, az aszfaltrajz-verseny, meglepetések és a játékok sem. Szintén a Kossuth-kertben szervezi gyermeknapi rendezvényén június 1–jén a polgármesteri hivatal a G. M. Zamfirescu Művelődési Házzal közösen, rengeteg mókázással, szórakozással, meglepetéssel és természetesen játszással. A Mária Alapítvány, a Transilvania Rádió és a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség ugyancsak június 1–jén szervezi gyermeknapi rendezvényét az ifjúsági táborok területén – bemutatók, versenyek, karaoke, diszkó, s hagyományosan hatalmas torta várja a nevelőotthonokból, árvaházakból érkező több mint 100 gyermeket idén is.

Pénteken délután kezdődik a XIII. Családi Hétvége és Gyermeknap a Kossuth-kertben, hatalmas néptánckavalkáddal, 550 néptáncos gyerkőc és kamasz részvételével és szabadtéri, élő zenés táncházzal. Szombaton egész délelőttös vetélkedő dönti el, ki lesz a Tavaszkirálynő és Májuskirály, közben  kézműves kiállítások és vásárok, kézművesműhelyek, népi játékok, a Könyvutca, a Borsziget, a Gyermekutca, az aikido-bemutató, a Dog Training és az Alpha K9 Kutyakiképző iskolák bemutatója, Kézilabda Fesztivál várja a látogatókat, 18 órától a Kormorán, aztán 20 órától Takáts Tamás Blues Band koncertezik, az este pedig a Strangers zenekar bulijával zárul.

Vasárnap 10 óra 15 perctől az Északi Színház elől indul a kaplonyi fúvószenekar, a  mazsorettek és a Brighella Bábszínház gólyalábasainak kíséretével a gyermeknapi felvonulás a városközpontot megkerülve, végig a Sugárúton egészen a Kossuth-kertig, ahol buborékparádé, bábszínház, Gyermek ki mit tud? Várja az érkezőket, s egész nap (akárcsak szombaton)  folytatódik a népi gyermekjátékok tanítása piciknek és nagyoknak és a kézműves mesterségbemutató és oktatás, 14 órától díjazzák a különböző országos versenyeken helyezést elért, magyar elemi osztályos, közel 100 kisdiákot s elsősorban nekik szól a Kispárna mesezenekar koncertje is, majd az a zenekar lép színpadra, melynek muzsikáján generációk nőttek fel , azaz a 100 Folk Celsius. Aztán változik a ritmus és a dallam is: 18 óra 30 perctől az Animal Cannibals koncertezik, a XIII. Családi Hétvége és Gyermeknapot pedig 20 óra 30 perctől a The Biebers koncert zárja.

Székelyudvarhely

Háromnapos Ifjúsági- és gyerekfesztivált tartanak Székelyudvarhelyen a Felsőben. Pénteken este 7-től Hogyan készül az animáció? címmel szerveznek vetítést és beszélgetést a Legendarium munkatársaival, szombaton este 8-tól Szirmay Ágnes közönségtalálkozó lesz a Szerelemre castingolva című könyve kapcsán, vasárnap pedig a vásáré és a kávézásé a főszerep.

Színes monda- és legendafelhozatallal várja a látogatókat a június 2-án, szombaton megtartandó Legendárium Karnevál. A Székelytámadt vár ad helyet a rendezvénynek, amelyre ezúttal 27 csapat jelentkezett. Az előadások között a vár színpadán az Arany Griff Rend hadi bemutatóját, valamint az Evilági együttes koncertjét kísérhetik figyelemmel a résztvevők. A kicsik számára lesz arcfestés, heraldika és címerrajzolás, illetve meg lehet csodálni az Arany Griff Rend középkori harci sátrát, ki lehet próbálni a különféle hadi- és büntetőeszközök rekonstrukcióit, és harcossá válhat bárki, aki kipróbálja a Hunyadiak fegyvereit, harci öltözetét. A karnevál egyik fénypontja a délután hat órakor kezdődő jelmezes felvonulás.

Király Gyermeknap lesz Székelyudvarhelyen június elsején, erről a város polgármesteri hivatala gondoskodik. Bohócokkal, gólyalábasokkal, színes foglalkozásokkal, tombolával, akrobatikus zsonglőr show-val, mese- és bábelőadásokkal, valamint Szalóki Ági koncertjével várják az érdeklődőket. A szervezők mindent megtesznek azért hogy az egész családnak király napja legyen. s izgalmas programmal készülünk, hogy igazán király napja legyen a család aprajának.

Sepsiszentgyörgy és környéke

Sepsiszentgyörgy főterén, nyolc helyszínen, több tucat tevékenységgel várják a kicsiket, akik bekapcsolódnak a programokba, például színes krétákat gyűjthetnek, amellyel kiszínezik majd a Szabadság teret. A játékok mellett idén is lesz vásár, előadás és koncert, a gyereknapot pedig hagyományos táncház zárja.

A gyereknapi rendezvény pénteken 11 órakor kezdődik és a programkínálatot több civil szervezet állítja össze, így lesz cserebere sátor, csocsóbajnokság, kézműves- foglalkozások. Mese és valóság címmel tekinthető meg Sinka Zita babakiállítása a református egyház Olt utcai nyugdíjintézetében. Az Andrei Mureşanu Színház szervezésében a Storia del teatro című olasz nyelvű előadás tekinthető meg magyar és román fordítással. A Magma Kortárs Képzőművészeti Kiállítótérben alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások zajlanak.

Az Erzsébet park zenepavilonjában kerül sor László Attila Piskóta Panni lemezbemutató koncertjére. Az Erzsébet parkban műfalmászás és tiroli pálya várja a gyerekeket. A Szabadság téren felállított színpadon zenél a Sepsibükszádi Fúvósegyesület zenekara, zumba és interkatív táncbemutató is lesz, fellépnek a helyi iskolák diákjai, a programot a Folker együttes táncháza zárja.

A tűzoltók és a rendőrök is csatlakoznak a rendezvényhez, bemutatják a felszerelésüket, a rendőrkutyákat, sőt ujjlenyomatot is vesznek. A sportkedvelőknek pedig lesz Streeball bajnokság, futó- és bicikliverseny. A gyermeknap szombaton a Sepsiszentgyörgy melletti Benedekmezőn folytatódik, ahol lovagoltatás, lovas kocsizás, botlovacska készítés zajlik a Vadon Egyesület szervezésében.

Temesvár

Pénteken és szombaton tarka papírsárkányok lepik majd el Temesvár égboltját a Kytes nevűnemzetközi fesztivál keretében. A magyarországi, németországi, ausztriai, törökországi és indonéziai meghívottak közreműködésével látványosnak ígérkező papírsárkány eregetésnek lehetnek szemtanúi a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

Ingyenes foglalkozásokat tart három napon keresztül gyereknap alkalmából a Happy Education by IC. A játék, kreativitás és vidámság jegyében szervezett programokra előzetes bejelentkezés szükséges. Bővebb információk a rendezvény Facebook-oldalán

Kimaradt?