Van egy ország, ahol egy hónapra betiltják a Facebookot

Pápua Új-Guineán egy hónapra elérhetetlenné teszik a Facebookot a hatóságok, hogy tanulmányozzák a közösségi oldal hatását, és hogy eltávolítsák a hamis felhasználókat – jelentette be az óceániai állam kommunikációs minisztere kedden.

A kormányzat szerint az oldal működésének leállítása lehetővé teszi, hogy az elemzők tanulmányozzák, hogyan használják az emberek a Facebookot. A vizsgálat során ki akarják szűrni a hamis profilokat, az álhírek terjesztőit és a pornográf tartalmakat.

"Nem engedhetjük tovább országunkban a Facebook által elkövetett visszaéléseket" – szögezte le Sam Basil miniszter.

A politikus szerint a kormány – a tervezett kutatás eredményei alapján – mérlegelni fogja azt is, milyen hatással lenne a Facebook teljes kitiltása Pápua Új-Guineára. Felmerült olyan lehetőség is, hogy a szigetország új közösségi oldalt hoz létre a saját állampolgárainak – tette hozzá Basil.

Az utóbbi időben számos ország kormánya bírálta a legnagyobb közösségi oldalt, amiért a Facebook több tízmillió felhasználó személyes adatait szivárogtatta ki a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cégnek – Mark Zuckerbergnek még az amerikai szenátus és az Európai Parlament előtt is meg kellett jelennie, hogy válaszoljon a közösségi odalt érintő égető kérdésekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?