Ez a hét dolog kell a lakásba, hogy boldogok legyünk

Az otthonunk sokszor befolyásolja hangulatunkat, ha rendetlenség van körülöttünk, az életünket is bonyolultabbnak érezzük, míg a hangulatos lakás pozitívan hat ránk. Úgy tűnik azonban a tiszta és stílusosan berendezett környezet nem elég a boldog élethez. A Femina.hu összegyűjtötte a kutatások alapján, hogyan érdemes kialakítani otthonunkat.

Azt gondolhatnánk, hogy egy otthon berendezése az ott lakók ízlésétől függ, a szakemberek mégis megpróbálták konkrétan meghatározni mi az a lakásban, amitől boldognak érezzük magunkat.

Ilyen legyen a fal színe

A fal színe sok mindentől függhet, ha azonban figyelembe vesszük az Amszterdami Vrije Egyetem egyik tanulmányát, akkor zöldre vagy sárgára festjük. Kutatásukból ugyanis kiderült a sárga és a zöld a két legbiztosabb, boldog érzéseket keltő szín, pontos színárnyalatokról azonban nem esett szó.

Míg a zöld és a sárga a felnőttek körében, addig a kék és a piros a 7 és 11 éveseknél számít boldogságfokozó színnek. Ha tehát a gyerekszoba felújítását terveztük használjuk ezt a két színt és lehetőleg kerüljük a feketét és a fehéret, utóbbi kettő ugyanis félelmet és szomorúságot kelthet.

Friss virágok

A New Jersey-i Rutgers Egyetem kutatása szerint a virágok fokozzák az elégedettség érzését, és pozitív érzelmeket váltanak ki. Nemcsak a látványuk, de illatuktól is boldogabbnak érezzük magunkat.

Vanília és mandarin

Van aki rajong az illatgyertyákért és illatosítókért, más fölöslegesnek tartja ezeket. A Chemical Senses tanulmánya a rajongók csoportjának ad igazat, mivel az illatok növelik a boldogságérzetet. Különösen jellemző ez a vanília- és a mandarinillatnak, míg előbbi a relaxációban segít, utóbbinak élénkítő hatása van.

Házikedvenc

Ha otthonunkat megosztjuk egy házikedvenccel, boldogabbak vagyunk. Ez a Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban megjelent kutatásból derült ki, mely szerint a háziállatok növelik a lakás boldogságát, javítják a tulajdonosuk életminőségét, és csökkentik a stresszt.

Fotók

A Portsmouth Egyetem kutatási eredményeiből kiderül, hogy a családról vagy a barátokról készült fotók pozitív érzelmekkel és nyugalommal töltenek el minket. Egy stresszes nap után jóleső érzéssel idézhetjük fel a közös emlékeket és élményeket. Helyezzünk el tehát néhány családi képet a falon, tegyünk ki akár egy digitális fényképkeretet a könyvespolcra, rögzítsük a legutóbb készült vicces képet a hűtőnkön stb.  

Bevetett ágy

Csupán néhány mozdulat reggelente bevetni az ágyunkat, mégis boldoggá tud tenni minket. Legalábbis a Hunch.com felmérése szerint, amiből kiderült az ágyat bevetők 71 százaléka boldognak tartja magát, ezzel szemben akik ezt kihagyják, 62 százalékban inkább boldogtalannak minősítik az életüket.

Rend a lelke mindennek

A UCLA's Center of Everyday Lives and Families szerint bizonyítottan kapcsolat van a magas kortizolszint és a rendetlenség között. Minél nehezebben tudunk rendet tartani, annál nagyobb eséllyel nő meg a stresszhormon szintünk. Emiatt az otthonunkat negatív érzésekhez kötjük, ez pedig növeli a depresszió kialakulásának kockázatát.  Mentális egészségünk érdekében is érdemes tehát rendet tartanunk magunk körül.

Kimaradt?