Ezért ne hordjon cipőt a lakásban

Egy hosszú munkanap után előfordul, hogy arra sincs erőnk, hogy levegyük a cipőnket, csak arra vágyunk, hogy elnyúljunk a kanapén és pihenjünk Bár egy kis lustálkodás mindenkinek jár, a cipő benti viselésének egészségügyi következményei lehetnek.  

Dr. Charles Gerba, az Arizona Egyetem mikrobiológusa és professzora csapata segítségével azt vizsgálta, mennyi káros baktérium van a cipőkön. Kiderült, átlagosan 421 ezer kórokozó lakozik a cipők talpán, közel kétezer pedig a cipők belsejében, ezek a baktériumok akár fertőzésekhez is vezethetnek. A vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy az újonnan vásárolt cipők két hét alatt 440 ezer baktériumot halmoznak fel.Szakértők hozzáteszik, a cipőkön lévő baktériumok nem jelentenek komoly kockázatot, kivéve, ha sikerült valamilyen állat ürülékébe lépnünk. Ebben az esetben jobb mielőbb megtisztítani lábbelinket. A kutatás erre vonatkozó adattal is szolgál: ha mosószerrel tisztítjuk cipőnket 90 százalékkal csökken a kórokozók száma.

Ha tehát piszkos a cipőnk, hazaérve vegyük le és mihamarabb tisztítsuk meg.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?