Új űrszonda kutatja majd a Naprendszeren kívüli bolygókat

A tervek szerint április közepén indítja a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) exobolygó-kereső űrszondát a NASA, amelynek mérései alapján több mint háromezer exobolygó felfedezésére számítanak a csillagászok. A TESS tudományos programjában az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatói is részt vesznek - közölte az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel.

A hamarosan felbocsátandó kutatószonda az egész égboltot vizsgálja majd, hogy az éjjeli égen legfényesebbnek látszó néhány százezer csillag körül bolygókat találjon - olvasható Szabados László csillagász cikkében, amely az MTA honlapján jelent meg csütörtökön.

A csillagász ismertetése szerint az idegen bolygók kimutatása a már jól bevált fényességméréssel történik majd: a TESS fedélzetén működő detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, ami olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a csillag előtt halad át.

Ezzel az úgynevezett tranzitmódszerrel - főként a Kepler űrtávcsővel - már körülbelül 3000 csillagnál találtak körülötte keringő bolygóra utaló fényességcsökkenést az elmúlt években. A TESS várhatóan legalább ugyanennyit fog felfedezni kétévesre tervezett működése során. Az újonnan észleltek között remélhetőleg több olyan bolygó is lesz, amely méretét és tömegét tekintve a Földhöz hasonlít, és a csillagától olyan távolságban kering, hogy akár élet is kialakulhatott rajta - olvasható a cikkben.

A nagyjából személyautó méretű űrszonda fedélzetén négy nagylátószögű távcsövet helyeztek el. A négy távcsőbe eltérő irányú, de egymással szomszédos területekről érkezik a fény, és együtt 400-szor nagyobb területet észlelnek egyidejűleg, mint a Kepler űrszonda által eredetileg vizsgált égboltrészlet. 

A beszámoló szerint bár a TESS fő feladata minél több új exobolygó megtalálása, elődeihez hasonlóan más tudományos feladatok is szerepelnek az új fotometriai űrszonda programjában. Jelentős eredményekre számítanak például a változócsillagok iránt érdeklődő kutatók, akik javaslatot tehettek a számukra érdekes csillagok időben sűrűbb mintavételezésű észlelésére, mint amilyen az exobolygók kimutatásához elegendő. 

A TESS tudományos programját George Ricker, az MIT munkatársa irányítja. A programban néhány amerikai intézmény (MIT, NASA, Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ, Űrtávcső Tudományos Intézet) munkatársai mellett más országok tudósai is közreműködnek. Magyarországról az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének több kutatója is részt vesz a TESS asztrofizikai programjaiban - olvasható a cikkben.

Kapcsolódók

Kimaradt?