Betiltották az Ubert egy európai országban

Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival. 

A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú - a vállalatnak még nem kézbesített - döntésére reagáltak. A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban, az ott hatályos szabályok szerint kell a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia.

Szlovákiában a taxis vállalkozások működtetése viszonylag szigorú feltételekhez kötött. A taxis koncesszió megszerzéséhez több feltételt kell teljesíteni, emellett regisztrált pénztárgéppel is rendelkezniük kell. A szabályozás a taxizásra használt gépkocsival szembeni elvárásokról is rendelkezik, egyebek mellett kimondja, hogy a fuvarozásra használt autó a bejegyzés idején nem lehet öregebb nyolc évesnél. Szlovákiában az Uber csak Pozsonyban működött, mintegy két éve jelentek meg a piacon. Azóta a pozsonyi taxisok több tiltakozó akciót szerveztek az Uber ellen, főként azt hangoztatva, hogy a működésbeli különbségek egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, s ezzel hátrányos helyzetbe hozzák a hagyományos taxisokat.

Bürsszelben sem áll jól a szénájuk

Brüsszelben sem áll jól a cég: tegnap mintegy 650 taxis sztrájkja nehezítette a forgalmat a városban, ők azt szerették volna elérni, hogy szigorítsák az utazásmegosztó működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter. A taxisok véleménye szerint ellehetetleníti működésüket az, hogy Pascal Smet, a brüsszeli régió kormányának közlekedési minisztere a taxisokkal megegyező feltételeket szabott az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat számára. Megítélésük szerint az amerikai vállalat és a szolgáltatást nyújtó sofőrök nem felelnek meg az érvényes előírásoknak.

A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük tárgyalóasztalhoz egy minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozása érdekében. A sztrájkban részt vevő mintegy 600 taxis reggel öt órakor kezdte a forgalomlassító demonstrációt. Kezdetben, a belga fővárosba vezető főbb utak egyik sávját foglalták el, a nap folyamán Brüsszel belterületén haladtak, saját maguk által "csigatempónak" nevezett sebességgel. A taxisok fél kettő táján kötelékbe álltak, és hasonló sebességgel haladva, fél négy körül érkeztek az Európai Unió intézményeinek is helyet adó Schuman térre, hogy ott is hangot adjanak követeléseiknek

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?