Biztosra vehető: már csak Android és iOS van a piacon

Meglepetésekben nem gazdag, de fontos a Gartner 2017-re vonatkozó friss jelentése.

Az elemzésből kiderül, hogy tavaly összesen 1,536 milliárd telefont értékesítettek, valamennyivel többet, mint tavalyelőtt. Ahogy az az alábbi ábrából is kiderül, a Samsung továbbra is vezeti a piacot. Míg tavalyelőtt a Samsung 20,5 százalékát födte le a piacnak, tavaly 20,9-et. Az Apple 14,4 százalékről 14-re csökkent. Erősített a Huawei, az OPPO, a Vivo és az ábrán nem látható Xiaomi is.

Eladott okostelefonok száma, 2017

A 2017-es utolsó negyedév két nagy győztese a Huawei és a Xiaomi volt, ugyanis ez a két gyártó tudott növekedést felmutatni az eladott telefonok számában. Míg a Huawei 2016 utolsó negyedévében 40,8 millió telefont értékesített, a tavalyi utolsó negyedévben 43,8 milliót. A Xiaomi 15,7 millióról növekedett 28,1-re.

Ami az értékesített telefonokon futó operációs rendszereket illeti, a Windowsnak nincs többé se híre, se hamva, sőt a bármilyen egyéb operácós rendszer kategóriája is csak 0,1 százalékot vesz el a két nagy uralkodótól. Az Android persze fölényben van, sőt tovább növekedett. 2016-ban a piac 84,8 százalékát uralta, tavalyelőtt már 85,9 százalékát – ez 1,320 milliárd eszközt jelent. Az iOS 14,4 százalékról 14-re esett vissza – azaz ilyen arányban értékesítettek iPhone-t 2017-ben.

Címlapi illusztrációnk forrása: Androbit

Kapcsolódók

Kimaradt?