Bill Gates: jelentősen több adót kellene fizetnem

Az állam az olyan szupergazdagokra, mint amilyen ő is, nagyobb adót kellene kiszabjon – közölte nemrég Bil Gates.

A Microsoft alapítójaként a világ második leggazdagabb embere – aki sokáig első helyezett volt – nyilatkozata szerint nem elégedett azzal, amennyire megadózzák őt. 90 milliárd dolláros vagyona van, és több mint tízmilliárd dollárt fizetett már be, ami több, mint amennyit bárki más adózott – a kormánynak azonban igényelnie kellene, hogy az ő helyzetében levő emberek jelentősen magasabb adót fizessenek, mondta.

Gates a republikánus párt adópolitikáját kritizálta ezzel, hiszen  a GOP adókedvezményt írt elő a vállalatok számára. "Ez nem egy progresszív adózás volt. Ez regresszív volt", fogalmazott, amellett érvelve, hogy az adókedvezményeket a szupergazdagok érzik meg, holott a republikánusok szerint a dolgozó és középosztálybeli embereknek kedveznek majd.

Bill Gates azt is elmondta, a fejlett deokráciáknak mind gondolkodnuk kell a növekvő egyenlőtlenségekről.

Kapcsolódók

Kimaradt?