Soros: a Facebook és a Google veszélyeztetik a demokráciát

Az olyan monopóliumok, mint a Facebook és a Google a demokráciára nézve veszélyesek – jelentette ki Soros György a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon.

Soros arra figyelmeztetett, hogy a közösségi oldalak az innováció akadályai, és problémás, ahogyan az emberek figyelmét befolyásolni képesek – ez a hatalom ráadásul egyre kevesebb ember kezében van. Szerinte ugyanakkor "meg vannak számlálva a napjaik" a rájuk váró adók és szabályozások miatt.

Mint elmondta, komoly erőfeszítéseket igényel, hogy érvényesítsük és megvédjük azt, amit John Stuart Mill filozófus az elme szabadságának nevezett. "Esély van rá, hogy ha egyszer elveszítjük ezt, a digitális korban felnövő embereknek nehéz lesz visszaszerezniük" – tette hozzá.

Ennek ráadásul hosszú távú politikai következményei volna, ahogyan azt Trump megválasztása is igazolta. A Trump-adminisztrációt egyébként "a világra nézve veszélyesnek" nevezte, szerinte azonban 2020-ra vagy még korábban változás lesz ezen a téren.

Soros szerint az Európai Unió, mert nincsenek helyi techóriásai, van a legjobb helyzetben arra, hogy a társadalmat megvédje tőlük.

Kapcsolódók

Kimaradt?